Néhol már láthatjuk a napot, de sok helyen így is esni fog

Eső után egy kis napsütés.

2021. december 3., 06:36

Szerző:

Délelőtt északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen naposra fordul az idő. Legtovább a keleti harmadban, egy összeáramlási zóna mentén maradhat felhős az ég  – jelentette az Országos Meteorlógiai Szolgálat.

A frontális csapadékzónából egyre inkább a Tiszántúlon fordulhat elő eső, havas eső, esetleg havazás, majd a déli órákra ott is megszűnik a tartós csapadék. Ezt követően napközben az összeáramlási zóna mentén alakulhat ki zápor, hózápor. A délelőtt még nagy területen élénk, erős északnyugati, északi szél délutántól fokozatosan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul. Késő estére -7 és 0 fok közé hűl le a levegő.

(Kiemelt kép: Budapest, 2020. április 29. Eső áztatta női esernyő egy áprilisi zápor után. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)

17:04

Vasárnap néhány órára kisüthet a nap, ám a keleti országrészben erősebb felhősödés várható. Bár veszít az erejéből, erős marad a szél. Éjszaka a kemény fagyok is megérkeznek. 

16:55

A Magyar Orvosi Kamara meghatározta követeléseit, politikai és társadalmi konszenzust várnak el az ellátás javítása érdekében.  Követeléseik nyomatékosításaként a magyar orvosok képviselői úgy határoztak, nem viszik tovább a rossz egészségügyi rendszert a hátukon: a tagság eredményes tárgyalás hiányában a kórházak ügyeleteit biztosító önkéntes többletmunka felfüggesztése, az új háziorvosi ügyeleti szerződések aláírásának megtagadása és feladatellátási szerződéseik felmondása mellett dönt.

16:23

Donáth Anna, a Momentum Mozgalom korábbi elnöke, európai parlamenti képviselő jövőértékelő beszédet tartott. A párt EP-képviselője gyermekvállalás miatt nem indult újra a tisztújításon, a pozíciót jelenleg Gelencsér Ferenc tölti be.