Ne a gombját fogja, hagyja bemenni
Évente átlagosan húsz ember kap halálos szénmonoxid dózist, többnyire azért, mert az eltömődött kéményekből visszaáramlik a mérgező anyag. Ennek ellenére még mindig vannak olyan társasházak, ahová be sem engedik a kéményseprőket, így az ott élők még csak esélyt sem adnak maguknak az esetleges életveszély elkerülésére. Úgy gondolják, az omladozó kémény átépítésére a háznak úgysincs pénze, ezért jobb, ha nem is szembesülnek a szomorú helyzettel. A fővárosban egymillió kéményből húszezer már most romos, életveszélyes állapotban van, további tízezer pedig hamarosan azzá válik. Ki felel az esetleges tragédiáért?
Madárfészek, törmelék, szemét és vastag korom. Nagyjából ez a kép fogadja a kéményseprőket az évente rendszeres ellenőrzések során. Legalábbis azokban az épületekben, ahová egyáltalán bejutnak, mert hiába az előírás, a felszólítás és a büntetéssel való fenyegetőzés, az emberek jelentős része még mindig feleslegesnek vagy éppen csak „macerásnak” tartja a kéményseprők ügyködését, ezért nemhogy a lakásokba, de még az épületbe sem engedik be őket. Pedig az esetleg némi kis piszokkal, korommal járó ellenőrzés tétje nem kevesebb, mint maga az élet. Egyszerűen felfoghatatlan az emberek felelőtlensége, gyakran csak a szerencsén múlik, hogy nincs tömeges tragédia minden fűtési szezonban – hangoztatják hosszú évek óta a kéményseprők, ám minden hiába.
A hosszú enyhe ősz miatt sokan csak a napokban kapcsolták be a fűtést, s most is tömegével vannak, akik előtte nem ellenőriztették, sőt, nem hagyták, hogy a kéményseprők átvizsgálják a kéményeket. Így aztán ők csak reménykedhetnek, hogy túlélik a szezont.
A füstnyílásokkal nem csak azok állaga miatt vannak gondok, legalább ennyi problémát jelent az engedély nélküli rákötés, a szakszerűtlen bélelés, a vegyes tüzelésre való házilagos beállítás. A kontár munkáért büntetés jár, s az elfusizott állapot helyreállítására is kötelezik a tulajdonost – ha mindez egy ellenőrzés során kiderül.
A kémények állapota természetesen semmivel sem jobb, mint az épületek – többnyire a belvárosi volt bérházak – állaga, s átépítésükre egyszerűen nincs pénzük a társasházaknak. A veszély megelőzése – esetünkben a kémények tisztíttatása – azonban kötelező feladat, mégsem veszik komolyan a tulajdonosok családi, de tömbházban sem mindenhol. De vajon ki felel a tragédiákért? A családi házakban mindenkinek a saját felelőssége az ellenőriztetés. A társasházakban azonban a közös képviselő dolga lenne, legalább az épületbe beengedni a kéményseprőket. Azokban a házakban, ahol ezt nem teszik meg, vagyis már a kapun sem jut be az ellenőr, minden egyes életért a képviselőnek kellene felelnie. Nem volt rá példa, hogy szénmonoxid mérgezés kapcsán bárkit is felelősségre vontak volna. A főváros egymillió kéményéből húszezer már most romos, életveszélyes állapotban van, és további tízezer is hamarosan azzá válik.
