Íme Nagy Márton válasza a Ryanair vezérigazgtójának

A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán az MTI-vel.

2022. június 15., 13:58

Szerző:

Közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte, „bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal. Reméljük, hogy nem ilyen arroganciával kezelik az utasok problémáit, bár a kialakult gyakorlatuk nem túl empatikus a tapasztalatok szerint”.

„Nem értjük a kettős mércét. Ha a Ryanair ugyanilyen adót például Németországban, Hollandiában, Svédországban és Franciaországban gond nélkül, jogkövető módon befizet – és ezzel kapcsolatban semmilyen problémát nem jelez –, miért épp a magyar eljárással akad gondja” – fogalmazott a gazdaságfejlesztési miniszter.

Hangsúlyozta, persze teljesen érthető, hogy egy multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat. „Mindenkitől elvárjuk azonban a tisztességes és jogkövető magatartást – a Ryanairtől is. Aki pedig nem így lép fel, azzal szemben a magyar hatóságok intézkedni fognak” – fogalmazott.

(Kiemelt kép: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. május 26-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)