Nagy jelentőségű pert nyert meg a Levegő Munkacsoport a Pest Megyei Kormányhivatallal szemben
Egy építési hulladékot feldolgozó üzem engedélyezésének ügyében pert nyert a Levegő Munkacsoport a Pest Megyei Kormányhivatallal szemben. Olyan bírósági ítélet született a munkacsoport által indított perben, amely a jövőben esetenként könnyebbé teheti a perindítást környezetvédelmi ügyekben – áll a környezetvédők közleményében.
A Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nemrég hozott ítéletében a munkacsoportnak adott igazat a kormányhivatallal szemben.

A csoport egy üzem engedélyezésének ügyében támadta a Kaposvári Járási Hivatal által kiadott engedélyt. Az eljárást arra hivatkozással indították, hogy nem vizsgálták kielégítően az üzem működéséből a lakosságot érő zajkibocsátást és porszennyezést.
Másodfokon a Pest Megyei Kormányhivatal vitatta a csoport jogát a fellebbezésre. Álláspontja szerint az LM elkésett a jogorvoslattal, mivel az engedélyt tavaly augusztusban adták ki, a fellebbezésre pedig csak októberben került sor.
A csoport az EMLA Egyesületet kérte fel jogi képviseletre, segítségükkel az elutasítást bíróságon támadta meg, a bíróság pedig a környezetvédelmi egyesületnek adott igazat.
A bírósági eljárás alatt kiderült, hogy az eredeti engedélyről a környékbeli falu lakóit nem értesítették és hirdetményt nem tettek közzé, így a lakók csak akkor szembesültek a beruházással, amikor a telepen elkezdődtek a földmunkák. A környezetvédők vitatták, hogy késedelembe lehet esni úgy, hogy a hatóság nem tájékoztatja megfelelően az ügyfeleket és az egyéb érdekelteket.
A vitára a bíróság ítélete tett pontot. Álláspontja szerint a fellebbezési határidő egy határozattal szemben akkor kezdődik, amikor az ügyfél a határozatról értesül. Ameddig az ügyféli joggal rendelkező személy vagy szervezet nem értesül megfelelően a határozatról, nem indul el a jogorvoslati határidő és az illető nem tud késedelembe esni sem a jogorvoslati jog gyakorlásával.
Az ítélet hatására egy kicsit könnyebbé válik a környezeti jogérvényesítés, ugyanis ha egy ügyfél igazolni tudja, hogy nem értesült vagy késve értesült egy hatósági döntésről, számára a fellebbezési határidő csak később nyílik meg még akkor is, ha az engedélyt már hónapokkal előbb kiadták.