Minden megtörténhet

Ilyenkor, január elején az ember legalább nagy vonalakban szeretné tudni, mi vár rá a „tárgyévben” – mintha valóban naptár szerint lehetne szakaszolni az életünket meghatározó eseményeket –, és, noha tudjuk, mennyire önkényes határvonalat húzunk, mégis úgy akarjuk érezni, hogy egy adott, szűkre szabott időtávra belátjuk a jövőt. Minden fogódzót megragadunk, mert stabilitásra vágyunk – vagy legalább az illúziójára. Itt és most azonban alighanem már mindahányan lemondtunk róla, mert megértettük, hogy a mai Magyarország csupán egyetlen bizonyosságot kínál. A totális bizonytalanságot.
Legyünk pontosabbak: épp hogy a racionálisan gondolkodók számára nincsenek többé elképzelhetetlen dolgok. Minden megtörténhet. A legképtelenebb forgatókönyvek sem tűnnek irreálisnak; immár sem a gazdaságban, sem a politikában nem működik semmiféle szabály. Ez az ország tényleg a korlátlan lehetőségek hazája lett, hiszen a normalitás korlátjait a rezsim minden vonatkozásban lerombolta, és a normaszegést tette normává. A teremtett káosz egyetlen előnye, hogy a folyamatok – ha egyáltalán lehet ilyesmikről beszélni – jobbára átláthatatlanok, ezért már nem annyira a kiszámítható konkrétumok, mint inkább a beláthatatlan fordulatok fenyegetésében élünk. Olyan helyen, ahol a valóság rendre rácáfol még a pesszimista előrejelzésekre is: a permanens romlás, akár valami fekete lyuk, magába nyeli a józan ész kapacitásait, és ez a legrosszabb, ami egy társadalmat a hatalmába keríthet. A parttalanság, a sodródás érzete.
Növeli a bajt, hogy a hatalmon lévők nem beszélnek az ő népükkel. A nemzeti konzultáció talmi propagandája mögött csak az üresség – illetve a semmire sem kötelező, aggálytalan kinyilatkoztatások fölényessége. És még ez a halandzsa is következetlen, zavaros, egymásnak ellentmondó, hazug állítások garmadáját görgeti napról napra. Ha egy kormányzat önnön manipulációinak rabjává lesz, vagyis teljesen elszakad a valóságtól, mert semmiről nem akar és nem mer igazat mondani, akkor egyszer csak képtelenné is válik rá. Az Orbán-kurzus már eljutott idáig. Minden cselekedete és megszólalása cinkelt – a deklarált okok és magyarázatok soha nem fedik a valóságot. Mert az igazi szándékok vállalhatatlanok és védhetetlenek a nyilvánosság előtt. Rejtett kormányzás folyik, fecseg a felszín, és hallgat a mély; de egyre kevésbé tagadhatók el a drámai következmények. Mindenekelőtt az országszerte növekvő nyomor, a szociális háló szétfoszlása, generációk és társadalmi csoportok reményvesztettsége. Mindez ma már befejezett tény.
S hogy mi lesz itt idén? Orbán és Matolcsy szemérmetlen kommunikációja persze „jobb időket” ígér, mondván, „a sikeres fiskális konszolidáció megteremtette a növekedés lehetőségét”, az ország finanszírozható, 2013-ban a gazdaság felszálló ágba kerül, jönnek a beruházások, több lesz a munkahely, emelkednek a bérek. Csakhogy mindennek épp az ellenkezője igaz. Növekedést egyetlen valamirevaló elemzés sem jelez, a beruházási ráta extrém módon alacsony marad, a jövedelmek vásárlóértéke romlik. És a legnagyobb hazugság az, hogy az ország finanszírozható. Természetesen a kétharmados kormánypárti többség akadálytalanul elfogadhat a parlamentben bármekkora megszorításokat, ezzel kétségtelenül leszorítva a hiányt, teljesítve a legfőbb uniós követelményt. De ez nem a gazdasági teljesítmény által teremtett konszolidáció, hanem az ország kivéreztetése. Hiszen látni való, hogy a társadalmi ellátórendszerek tartalékai kimerültek, valójában már egyetlen terület sem finanszírozható: hiába veszi a piac a magas kamatozású államkötvényeket, az így felvett hitelek sem elegendőek az ország „rendeltetésszerű” működtetésére. Egészségügy, oktatás, kultúra, ipar, kereskedelem – minden alultáplált, mert a gazdaság lebénult egy esztelen, voluntarista politika szorításában. Semmi jele, hogy ebben lényegi változás történjen 2013-ban – az IMF olcsó kölcsöne azért nem kell Orbánnak, mert bár fellélegezhetnénk tőle, a valutaalap akadályozná a hatalmi szabadrablást.
Ez a politikai úzus egyedül a demokrácia leépítésében sikeres. Miután elfoglalta a jogállam intézményeinek majd mindegyikét, nekilátott a választási rendszer alapvető korlátozásának, és egyáltalán nem biztos, hogy idén nem fogja tovább „tökéletesíteni”. A kultúrharc pedig kétségkívül folytatódik majd, ami főként annyit tesz, hogy a drasztikusan csökkentett állami támogatásokat a „centrális erőtér” kötcsei víziójának megfelelően a radikális jobboldal kegyosztói adományozzák. És még a szabadság kis körei is ellehetetlenülnek.
Ám mindebből fakad a jó hír is: az új évben minden bizonnyal egyre erőteljesebb lesz az orbánista hatalom elutasítása. A kisemmizett és megalázott csoportok mindinkább felismerik, hogy együtt kell szembeszállniuk ezzel a retardált világgal, máskülönben végleg elvesztik a jövőjüket.
Az ellenállás csapatai felállnak még ebben az évben, hogy 2014-re készen álljanak az ország megszabadítására.