Mikor magához tért, egy kempingszéken ült a jéghideg Tiszában
2010. március 21. 13:01 Szoljon.hu
Hukk és még 1x hukk | Rengeteg legenda kering a baráti társaságok berkein belül, hogy ki milyen kalandokat élt már át, miután alaposan a pohár fenekére nézett. Az általuk elmondott történetekből csemegéztünk ebben az írásunkban
Nagyon vicces volt a dolog — emlékszik vissza a szolnoki Tóth Kamilla. — Az egyik főiskolás évfolyamtársunkkal buliztunk egy pincediszkóban, azonban éjfélre már nagyon berúgott. Többen mondtuk neki, hogy menjen vissza a kollégiumba. Sokáig húzódozott, de egy óra múlva jött és elköszönt mindenkitől, majd elment. Reggel aztán csörgött a lakótársam mobilja, a srác hívta. Kiderült, annyira részeg volt, hogy mikor kifelé tántorgott a pincéből, akkor eltévedt, majd benyitott egy ajtón. Mivel azt hitte, a koliszobában van, lefeküdt ott és elaludt. Másnap, mikor észhez tért, fogalma sem volt, hogy hol van. Miután körülnézett pánikba esett és ekkor hívott bennünket. Szerencsére ki volt írva a bejáratnál egy telefonszám, amit felhívtunk, és kiengedték.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Egy, a szolnoki vasútállomás restijében átmulatott éjszaka után egy fiatalember megpróbált hazajutni a Széchenyi-lakótelepre. Károly úgy döntött nem vág neki gyalogszerrel, hanem megvárja az arra közlekedő 24-es helyi járatos buszt. Mikor egy busz beállt a megállóba a férfi feszállt, és kényelembe helyezte magát az egyik dupla ülésen, és álomba szenderült. Következő emlékképe, az volt, amikor egy férfi rázza és azt hajtogatja, hogy Kőtelek, Kőtelek. Erre ő csak annyit mondott, ne költögess, ébren vagyok. Ekkor a férfi már hangosabban mondta neki, hogy Kőtelek, nem pedig költelek! A megdöbbenéstől hirtelen ki is józanodott Károlyunk, majd lekászálódott a buszról. Gyorsan felmérte a lehetőségeit, és sorra vette, miként juthatna vissza Szolnokra. Végül is egy arra járó autóst lestoppolt, így jutott haza.
Nem mindenki ilyen szerencsés, hogy szárazon megússza az ehhez hasonló alkoholmámoros éjszakát. Történetünk főhőse, Péter csurom vizesen volt kénytelen hazasétálni egy csípős tavaszi reggelen. Történt ugyanis, hogy egy baráti társaság összegyűlt az egyik szolnoki sörözőben. A fiúk már előző nap kora délután elkezdték az italozást, majd úgy döntöttek bemennek a városba és ott folytatják. Az idő múlásával és a maligánfok emelkedésével együtt egyre gyorsabban veszítették el az önkontrollt. Mivel Péter a külvárosban lakott, úgy határozott, megtöri a szesztestvérséget és hazafelé veszi az irányt. Mivel erősen émelygett a gyomra, úgy döntött a Tisza-parti sétányon fog hazajutni. Miután már ballagott egy ideje, a gyomra háborogni kezdett, ezért lement a Tiszához és ott könnyített magán. Miután túlesett a nehézségeken, úgy határozott, megpihen egy kicsit. Az egyik közeli stégre felmászott, és az azon lévő székbe vetette magát. Nem tudja, pontosan mennyi idő telt el, már csak arra emlékezett, hogy zuhan, majd hirtelen valami hidegség veszi körül. Értetlenül kapkodta a fejét, mikorra világossá vált előtte, hogy a székkel együtt hanyatt esett az alig félméteres vízbe. Nagy nehezen sikerül kimásznia a partra, majd a sokkból felrévedve megindult hazafelé a tavaszi hidegben. Most már viccelődve emlékszik vissza a történtekre, de tisztában van azzal, hogy akár komoly tragédia is történhetett volna, ha a stég például nem félig a partra vetve hevert volna.
