Mi lesz a sorsa a generációnak, amely a bal-jobb politikai harcában nőtt fel?
A Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című dokumentumfilmet nagy sikerrel vetítették a Verzió Filmfesztiválon. Alaptémája: bemutatni a társadalom politikai megosztottságának végzetes mozzanatait. A két Gábor története egy régi barátság fölbomlását, míg Tóthék esete egy család széthullását meséli el. A film ugyanakkor megkísérli a lehetetlent: föloldani az ellentéteket, egy asztalhoz ültetni a politikai árok két oldalára került feleket.
A rendezőnőt, Hajdú Esztert kérdeztük.
Ahhoz képest, hogy dokumentumfilm, igencsak mozgalmas, drámai, ugyanakkor szórakoztatói is – szinte fikciós mű.
Azért szeretem a dokumentumfilmet, mert azt érzem, hogy a szereplőknek sokat ad. Ott a kamera, ami gondolkodásra késztet és kontrollál – nem uralkodnak el az indulatok. Az emberek nagyvonalúan újragondolhatják az életüket. Nagyon őszinte és mély pillanataik voltak mindkét esetben.
Ráadásul a visszajelzések után a szereplők úgy érezték: sokat tettek azzal, hogy kimondják és felvállalják sérelmeiket. Rengetegen felismerik ennek a megosztottságnak a káros következményeit – nyilván ezért jelentkeztek ilyen sokan..
Önmaguktól jelentkeztek? Nem gondoltam volna.
Hirdettünk sokfelé. Érdekes emberek gyűltek össze. Sajnos többen megriadtak, mikor elkezdtük volna a forgatást és kihátráltak.
Hogyan sikerült ennyi jelentkezőt „toborozni”?
Informális módon. Kör-emaileket írtam, hirdetéseket adtam fel napilapokban amíg a keretből futotta. A suttogó propaganda sem lebecsülendő eszköz. Még szórólapozni is kiálltam. Nagyon sok történetet hallottam a legkülönfélébb helyekről és emberektől, de egyik vagy másik fél mindig ódzkodott a nyilvánosságtól.
A két Gábor mégis vállalta.
Árral szemben címmel írtam anno a szakdolgozatomat, ami jobboldali zsidókról szólt. Sebes Gábor volt az egyik interjúalanyom. Felhívtuk. Mondta, hogy van ilyen megszakadt kapcsolata – csak utána kerestük fel Székely Gábort. Szerencsére ő is késznek mutatkozott szerepelni.
Ők jó barátok, afféle „országos cimborák” voltak régebben?
Ez természetesen mindig két emberen múlik. A forgatáson derült ki: Sebesnek többet jelentett ez a kapcsolat, mint Székelynek. Bár ezt utólag már nem lehet megtudni – relatív.
Tényleg a politikán siklott félre az ő kapcsolatuk? A családi szálnál ugyanis látszott, hogy a házasság egyébként is vakvágányra futott.
Nehéz megmondani. A két Gábor esetében a politika ráépült véleményekre, értékrendekre, alapvető zsidó identitásélményekre. A beszélgetés során olyan dolgok kerültek elő, mint viszonyuk a valláshoz, a zsidósághoz, a kommunizmushoz, a holokauszthoz. Politikai nézeteik nagymértékben összefonódtak mindezzel – nehéz, ha nem lehetetlen kibogozni ezeket.
A Tóth család esete egyértelműnek mutatkozott: férj és feleség nagyon eltávolodott, elbeszéltek egymás mellett. 2002-ben pedig a férj a Fideszes nemzeteszmében talált boldogságot. De vajon ha másba "menekül", az is szétforgácsolta volna a családot?
Ezt nem tudom. Egy biztos: a rendszerváltás derékba törte a középkorú korosztály életét Magyarországon. Mindenkinek újfajta identitást kellett találnia. A férj esetében ez a Fideszes mozzanat biztosan az útkeresés része volt. Nagyon pozitív tapasztalatként élte meg. Többször mondta is: Budapesten idegennek érezte magát: rideg és barátságtalan volt minden számára. A Fidesz által megtestesített nemzeti összefogást pedig egyszerűen otthonosnak találta.
Ott volt ugyanakkor a felesége, aki elmondta: tőle a nemzet idegen. Hagyják őt békén ezzel a pátosszal. Nyilván úgy alakul, ha egy házasságban az egyik Á-t mond, a másik B-t, akkor ez idővel egyre élesebb lesz.
A közös lányuk viszont egyértelműen az apa pártjára állt.
Ő a példája legtragikusabb. A film végére látható, hogy kezd „kijönni” ebből az egészből. Már nem érdeklik annyira a Fideszes nagygyűlések, mint korábban. Orbánon is viccelődik. Érdekes, hogy mi lesz vele néhány év múlva.
Most nagy kérdés, hogyan alakul azon korosztályok sorsa, akik ebbe a politikai „harcba” nőttek bele.
Megválaszolható egy újabb filmmel…
Ahhoz pénz kell. Évente csak egyszer lehet pályázni állami forrásra, ha nem jön össze, esztendőnyit csúszik minden. Egyébként is nehéz állami támogatásból készülő dokumentumfilmet összerakni, mert az évente készülő körülbelül ötven ilyen alkotás mindösszesen annyi pénzt kap, mint egyetlen játékfilm.
Akkor csak teoretikusan: lesz-e folytatást?
Mindenképpen. Tudni kell, hogy Tóthék azóta újra együtt élnek. 2010-ben, a választások idejére beköltöznék hozzájuk, ha lesz rá fogadóképesség. A lányukra is jobban szeretnék fókuszálni.
A két Gábor történetét is folytatnám: úgy tervezem, jobboldali közönséggel is „szembesítem” Sebest.
Nem látom, miféle ellentét bontakozhat ki egy Fideszes politikus és jobboldali hallgatósága között.
A filmben is elmondja: bizonyos vonásokat nem szeret a Fideszben. Például, hogy Orbán a Demokratát ajánlja olvasásra szavazóinak. Ráadásul a közönségnek levetíteném a Bálint Házban készült beszélgetést – ebből termékeny vita alakulhat ki.
