Merkely Béla szerint fontos, hogy minél többen megkapják az influenza elleni védőoltást

2020. augusztus 9., 16:27

Szerző:

A koronavírus-járvány második hulláma jó eséllyel enyhébb lehet, mint az első, hiszen a kutatók már jobban ismerik a vírust. Ugyanakkor ehhez szükség van a lakosság józan óvatosságára is – nyilatkozta a Heteknek Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora.

– Véleményem szerint a környező országokban még az első hullám tombol, azaz itt azért nőhetett meg az igazolt fertőzöttek száma, mert sok helyen már akkor lazítani kezdtek a közösségi korlátozásokon, amikor az adatok ezt még nem indokolták

– állapította meg.

Merkely Béla azt tartja második hullámnak, amikor a járvány első szakasza után tartósan megnövekszik a vírus reprodukciós aránya. A professzor úgy véli, a koronavírus-járvány második hulláma a késő őszi-téli időszakra esik majd, amikor kedveznek a feltételek a vírus életben maradásának és szaporodásának.

– Szeptembertől több tényező – az iskolakezdés, szabadságról való visszatérés, illetve a hűvösebb idő miatti hosszabb zárt térben tartózkodás – is hozzájárulhat a fertőzések megugrásához, így egy második hullám ősszel érkezhet meg

– jelentette ki.

Elmondta, hogy a jelenlegi időjárási körülmények nem kedveznek a COVID-19 terjedésének. Ugyanakkor arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a nyár sem jelent teljes védelmet, hiszen ha nem viseljük a maszkot zárt térben, ha nem tartunk kellő távolságot másoktól, és nem ügyelünk az alapvető higiéniára, bármikor fellángolhat a járvány.

 

Merkely Béla szerint a járvány lefolyásának mértéke attól függ, hogy mennyi ideig tart a második hullám, mindezt pedig befolyásolja, hogy mikortól lesz védőoltás. A rektor azt gondolja, hogy a halálozási arány kisebb lesz, mint az első alkalommal, mivel a hazai és a nemzetközi kutatásoknak, klinikai vizsgálatoknak köszönhetően egyre jobban ismerjük a vírust, többet tudunk róla, mint a járvány kitörésekor.

– Ugyanakkor fontos az is, hogy minél többen beadassák majd maguknak az influenza elleni védőoltást, különösen a veszélyeztetettekre, vagyis a 60 év felettiekre, a krónikus betegségben szenvedőkre, illetve az egészségügyben dolgozókra, a pedagógusokra és a bolti eladókra gondolok itt

– hangsúlyozta.

A rektor közölte, hogy a Semmelweis Egyetemen a nagyobb létszámú előadásokat ősztől online, míg a kisebb létszámú szemináriumi és gyakorlati órákat személyesen tartják meg a hallgatóknak. Az egyetemen jelenleg nem szervezhető nagyobb létszámú megbeszélés, tárgyalás, ezek online valósulnak meg most is.