Merkely Béla: Az kérje a harmadik oltást, aki fél, hogy nem védett

A rektor ugyanakkor nem tanácsolja az antitestvizsgálatok elvégzését.

2021. július 18., 17:13

Szerző:

Az oltási sorrendben az első oltás a legfontosabb, utána a második, és ez már védettséget ad a súlyos lefolyású betegség ellen – mondta Merkely Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című rádióműsorában. A Semmelweis Egyetem rektora szerint vannak olyan személyek, akik veszélyeztetettek, ilyenek azok, akik daganatos betegség miatt kezelés alatt állnak, és az immunhiányos betegségben szenvedők. A másik csoportba tartoznak az idősebbek, mert az ő immunrendszerül kevésbé erős, mint a fiataloké – mondta Merkely Béla.

Véleménye szerint, akik megkapták a két oltást, és valamilyen oknál fogva kételyük van a védelmüket illetően, kérjék a harmadik oltást nyugodtan. Arra kell figyelni, hogy bizonyos oltáskombinációkat kell preferálni tette hozzá. Merkely Béla azt is mondta, hogy aki mRNS vakcinát kapott, az kaphat például vektoralapú vakcinát: Janssent, Astrat vagy Szputnyikot. Aki vektor vakcinát kapott, az nem kaphat vektorvakcinát, mert a vektor ugyancsak egy nem kórokozó vírus, azzal szemben a szervezet már ellenanyagot fog termelni, és nem engedi, hogy bevigye az úgynevezett vírusra jellemző fehérjének az adatait – tette hozzá.

Úgy véli, az antitest vizsgálat elsősorban a betegség lezajlását tudja igazolni, és nem arra való, hogy egy oltóanyag hatékonyságát meghatározzák. Mint mondta, az antitestvizsgálatok nagyon eltérő pontosságúak, és eltérő érzékenységűek, és mivel a védettséget nemcsak az antitestek adják, hanem az úgynevezett memóriasejtek is. „Ha valaki átesik a betegségen, hat hónappal később már nincsen ellenanyaga, de attól még védettek. Ezeknek a személyeknek van például memória fehérvérsejtjük, amelyek képesek a megjelenő ismételt behatolót felismerni és a megfelelő immunválaszt elindítani” – mondta Merkely Béla. Hozzátette: nem szabad félni, éppen ezért a harmadik oltást annak kell kapnia, aki magas rizikófaktorú csoportba tartozik, vagy attól fél, hogy nem elégséges a védettsége.

(Kiemelt kép: Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora beszél Budapesten 2020. július 1-jén. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.