Meghalt a legendás műegyetemi fizikus, oktató Orosz László
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy rövid, súlyos betegség után életének 76. évében elhunyt Dr. Orosz László, a BME TTK Fizikai Intézetének legendás oktatója – írja közleményében az egyetem.
Dr. Orosz László a fizikaoktatás, a tudományos ismeretterjesztés és az áltudományok elleni küzdelem terén végzett sokoldalú munkájával több ezer fiatalnak mutatott példát, biztosított maradandó élményt.
Orosz László a BME Gyerekegyetem programjának oszlopos tagja volt, a program moderátora és ezáltal a Gyerekegyetem védjegyét jelentő Bagoly figurájának megtestesítőjeként vett részt a rendezvényeken – áll az egyetem megemlékezésében.
A közleményben arról is írnak, hogy Orosz László a kezdetektől fogva alapvető hivatásának érezte a fizika tantárgyak (bármilyen szintű) oktatását, illetve, hogy hivatástudatát és a fizika iránti elkötelezett szenvedélyét a hallgatóság többször is a VIK „legjobb oktatójának” járó díjjal honorálta. 1990-től oktatóként is és a Fizika Tanszék oktatási felelőseként is aktívan részt vett a BME-n induló fizikusképzésben.
Oktatói tevékenysége messze túlmutatott a tantermi kereteken: személyes felelősségének tartotta a hátrányos helyzetű és/vagy oktatási nehézségekkel küzdő diákok felkarolását és tanulmányi felzárkóztatását – idézi az egyetem közleményét a 24.hu.
(Kiemelt kép: Orosz László előadás közben. Forrás: BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar FB-oldal)