Keszthelyi András: Orbán Viktornak most kifulladni látszik a kommunikációs készlete

Keszthelyi András politikai szakértő az elmúlt kilenc év legnagyobb politikai innovációjának tartja az előválasztást. E mellett úgy látja, a közösségi média mozgósító ereje és az együttes jelöltállítás az a fegyver, amivel 2022-ben a NER legyőzhető. E kampánytechnikán kívül azonban nincs más eszköz az ellenzék kezében, a Fidesz viszont a nemzettudat és az egzisztenciális biztonság érzetével továbbra is uralja és egy zászló alatt tartja a táborát.

2019. december 6., 18:00

Szerző:

– Akkor is érzékelhető – legalábbis egyelőre -, hogy nincs új témája a kormánynak. A családpolitikai program kevés, nem átütő, a migránsozás, a sorosozás, a rezsicsökkentés kiürült. Mintha elfáradt volna a NER mechanikája…!

– Én azért nem becsülném le Orbán Viktort, ő egy folyton megújulásra képes politikus, bár kétségtelen, hogy most kifulladni látszik a kommunikációs készlete. Az elmúlt három évben nem volt a Fideszben politikai termékinnováció, ami persze nem jelenti azt, hogy ilyen nem lesz később sem, de legalábbis a nagyvárosokban látjuk, van némi megtorpanás. Azért egyelőre a biztonság és a nemzeti érzés egyben tartja a tábort. Ilyen összetartó erőt az ellenzék nem tud produkálni.

- Szentpéteri Nagy Richárd legutóbbi, a Klubrádióban hallható Mandátum című műsorában hangzott el, hogy amíg a jobboldali, nacionalista erő mindig képes a tömegeket mozgósítani, addig a liberalizmus csak szép elveket képvisel, de ezekért senki ugrik talpra. Milyen muníciója lesz így az ellenzéknek a 2022-es választásokra?

– 2022-ben az előválasztást mindenképpen meg kell szervezni azokban a körzetekben, ahol nincs konszenzusos jelölt. A budapesti előválasztás megmutatta – és a IX. kerületi is hasonlóan bizonyította-, az előválasztásnak erős mozgósító hatása van, és világos az is, hogy egy közös ellenzéki jelölt nagyobb eséllyel indul a kormánypártival szemben.

– Ez technika, de mi a tartalmi üzenet? Mi a hívó szó azon túl, hogy váltsuk le a NER-t? A Fidesz a már említett nemzeti retorikában verhetetlenül erősnek látszik. És Orbán mintha ebben látná az újabb győzelem egyetlen zálogát.

– Még egyszer mondom: ne becsüljük le Orbánt! Eddig mindig megtalálta a fogást, amivel a híveit egy táborban tudta tartani.

 

Az interjú teljes változatát a 168 Óra december 5-én megjelent számában olvashatják el. Keressék az újságárusoknál!

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.