Lehazugozta Márki-Zayt a fideszes alpolgármester, a független jelölt szerint a kormánypárt kezd aggódni
Az eredeti elképzeléstől jócskán eltérően mégsem várnak húsvétig, hanem még az időközi polgármester-választás előtt kiosztják a nyugdíjasoknak a tízezer forintos Erzsébet-utalványokat Hódmezővásárhelyen – jelentette be a Hegedűs Zoltán alpolgármester, aki a Fidesz polgármester-jelöltje a február 25-i megméretésen. A politikus tájékoztatása szerint a közgyűlés döntése alapján hétfőtől kézbesítik az utalványokat a 62 éven felülieknek, így azokat a következő tíz napban megkapják a jogosultak – írja a Hír TV. Újságírói kérdésre azt is közölte, hogy nem hajlandó vitázni a vele szemben független jelöltként induló Márki-Zay Péterrel. „Rövid a válaszom,
hazug emberrel, aki gyűlöletet szít a városban, nem vitatkozom”
– fogalmazott.

A nyílt vitát a demokrácia minimumának, az utalványosztogatást pedig egyszerű kampányfogásnak tartja a hódmezővásárhelyi polgármesteri székért induló független jelölt. Márki-Zay szerint a Fidesz valószínűleg szoros eredményre számít az előválasztásnak is felfogható hódmezővásárhelyi időközi polgármesteri megméretésen, és szerinte ezért hozhatták előre az utalványok kézbesítését.
„Mivel korábban szó sem volt róla, mindenképpen a választás szoros kimenetelére utal, hogy a Fidesz először úgy döntött, hogy minden 62 év feletti nyugdíjas hódmezővásárhelyi kap egy tízezer forintos Erzsébet-utalványt március végéig, tehát még az április 8-i országgyűlési választások előtt – amelyen a város volt polgármestere, Lázár János indul a választókerületben –, az utalványok kiosztását most pedig előre hozta február 23-ig, tehát még a 25-i időközi polgármester-választás elé.
– Biztos vagyok abban, hogy szoros lesz az eredmény, és aggódik a Fidesz a győzelem miatt. És ez engem reménnyel tölt el
– összegzett a teljes ellenzék által támogatott független polgármesterjelölt.