Legalább 2242 ember veszett oda vagy tűnt el 2018-ban az Európába tartó tengeri útvonalon

Vannak valóban menekülők és biztonsági okokból kiszűrendő személyek. Utóbbiak közé tartozna Nikola Gruevszki is, ám a magyar kormány inkább a volt macedón miniszterelnököt, semmint valódi menekülteket fogadott be 2018-ban.

2018. december 27., 14:10

Szerző:

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) friss jelentése szerint 2018 az ötödik év, amely alatt az Európába a Földközi-tengeren érkező bevándorlók és menekültek száma átlépte a százezres küszöböt. 

A szervezet 113 145 olyan menekültről és illegális bevándorlóról tud, aki 2018. január 1. és december 19. közötti időszakban vállalkozott az útra.

Számuk 2017-ben 168 258, 2016-ban még 359 160 volt.

Azok közül, akik bármilyen módon útra keltek a világon, legalább 3456 ember halt meg vagy tűnt el, közülük 2242-en az Európa felé tartó tengeri útvonalakon veszett oda. Az IOM statisztikái alapján egyértelmű, hiába esik meredeken az Európába érkező menekültek száma, közülük egyre többen lelik halálukat a Földközi-tengeri átkelés közben. 

A december 19-i állapot
Fotó: UN IOM/UNHCR

Hasonló statisztikákra jutott az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR is a  Desperate Journeys című jelentésében. Eszerint 2018 első hét hónapjában több mint 1600 ember vesztette életét vagy tűnt el nyomtalanul az Európába tartó tengeri átkelés közben, a második félév pedig hasonlóan nagy halálozási arányokat hozott.

A jelentés szerint a Földközi-tenger középső részén 2018 januárja és júliusa között minden 18 Európába megérkező emberre jutott egy, aki odaveszett, 2017 azonos időszakában ez az arány még 42 partot érő és egy halott vagy eltűnt személy volt.

Az UNHCR az IOM-mel karöltve szólította fel az Európai Uniót, hogy álljon elő kiszámítható, regionális szintű megközelítéssel, hogyan akarja megoldani a Földközi-tengeren bajba került emberek kimentését és partra szállítását. Az UNHCR szerint bővíteni kell a kontinensre jutás biztonságos és törvényes lehetőségeit a menekültek számára, egyebek között az áttelepítési helyek számának növelésével, valamint a családegyesítés előtt álló akadályok lebontásával – miáltal alternatívákat kínálhatnának az életveszélyes utazásokkal szemben. Ennek csak azok a populista politikusok és kormányok jelentik a gátját, akik hatalmon vannak az EU néhány tagországában

Honnan érkeztek és hová tartanak a menekültek? 
Fotó: UN IOM/UNHCR

A Desperate Journeys kitért azokra az intézkedésekre, amelyekkel egy-egy tagország akadályozza, hogy a menekültek és a bevándorlók a területükre lépjenek, és felszólít, hogy a nemzetközi oltalmat kérők számára biztosítsák az egyszerű és azonnali hozzáférést a menekültügyi eljáráshoz. Egyben arra is felszólítja az államokat, hogy erősítsék meg a szüleik és más felnőtt kísérők nélkül egyedül úton lévő menedékkérő gyermekek védelmét célzó mechanizmusokat. Minderre egyébként nemcsak Európában, de világszerte szükség lenne, ahogyan a nemzetbiztonsági kockázatok fokozott szűrésére, s a hatékony fellépésre is.

Mindezt egyébként tartalmazza az ENSZ migrációs egyezménye is, amelyet a világszervezet december 19-i közgyűlése is jóvá hagyott, s amelynek oltárán hónapok óta folytat az Orbán-kormány ENSZ-ellenes propagandát. A paktumról 164 ország támogatásával, több tagállam nyílt rosszallása és távolmaradása mellett döntöttek néhány nappal korábban, de később újabb ENSZ-tagállamok – elsősorban populista – kormányai álltak elő azzal, hogy bojkottálják a migrációs világmegállapodást.

Menekültek a Földközi-tengeren
Fotó: Human Rights Watch

António Guterres ENSZ-főtitkár már többször egyértelművé tette: nem szabad engedni a félelemnek és a migráció kérdését övező hamis narratíváknak. A diplomata szerint sok hazugságot terjesztettek a migrációs csomagról, amit Guterres a szenvedés és a káosz megelőzését szolgáló útitervnek nevezett. Többször is egyértelműen cáfolta, hogy a migrációt, azon belül is az illegális migrációt betonoznák be emberi jogként. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy miközben a migrációs okok kezeletlenül, de legalábbis megoldatlanul maradnak a világban:

– Több mint 60 ezer bevándorló halt meg vándorlása során 2000 óta. És minden egyes szám mögött egy személy – egy nő, egy gyermek, egy ember van, aki egyszerűen arról álmodik, amiről mindannyiunk álmodik: lehetőségről, méltóságról és jobb életről.

Ám az emberi tényező, csakúgy, mint a realitások, aligha számítanak. Az Orbán-kormány ugyanis 2015 óta olyan magyar menekültügyi rendszert hozott létre, amellyel – hangzatos célként megjelölve, hogy Magyarország azt üzenje, itt bizony senkit sem látnak szívesen – azok nem igazán számíthatnak segítségre, akiknek a nemzetközi jg és a magyar alaptörvény szerint járt volna. 

A menekült- és oltalmazotti státuszokról döntő Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal korábban is nagyon szigorú volt: 2017-ben mindössze 106 fő, azaz az összes menedékkérő körülbelül 3 százaléka kapott menekültstátuszt Magyarországon. Ám a 2018-án elfogadott alaptörvény-módosítás, továbbá a Stop Soros törvénycsomag nyomán még tovább szigorították a befogadási mechanizmusokat úgy, hogy lényegében senki se juthasson be Magyarországra.

A Központi Statisztikai Hivatal 2018-as adatsora még nem frissült, így csak az látszik, szeptember végéig hányan kértek és kaptak menedéket Magyarországon
Fotó: UN IOM/UNHCR

Július 1., azaz a Stop Soros életbe lépése és november 21. között 165 kérelem érkezett a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalhoz. A 165 kérelemből nyolc eljárását megszüntettek, 88-at elutasítottak, 65 pedig folyamatban volt még néhány hete is.

A hivatal által adott tájékoztatás szerint négy kérelmet bíráltak el pozitívan, köztük van Nikola Gruevszki, a Macedóniában börtönbüntetésre ítélt politikusé is. 

Mindezt úgy, hogy Magyarország 2014 óta legalább 15 embert adott ki Macedóniának, a legutóbbi eljárást néhány hónapja zárták le, a folyamat pedig minden esetben simán ment. És ha ez nem lenne elég, Magyarország korábban soha fejezte ki aggodalmát a macedón igazságszolgáltatás működése vagy a helyi börtönviszonyok miatt. Sőt, írtunk arról is: amennyiben a kormány támogatja a macedón uniós csatlakozási törekvéseket, nagy kérdés, miként minősíthette nem biztonságos országnak Macedóniát, hiszen a menekültstátusz megadásának ez feltétele. 

Az biztos, hogy Nikola Gruevszki a magyar és a nemzetközi jog megkerülésével – elítélt bűnöző létére magyar diplomáciai segítséggel – érkezett Magyarországra. Sőt, annak ellenére kivételes eljárásban, mindössze egy hét után kapta meg a menedékjogot, hogy útlevél nélkül hozták Magyarországra, és a törvény szerint Budapest helyett Röszkén, a tranzitzónában kellett volna megvárnia a döntést a menedékjogi kérelméről.

Mindennek pedig csupán annyi a jelentősége, hogy miközben a valóban háborúk, véres terrortámadások és éhínség elől elzárkózik az Orbán-kormány, egy jogerősen elítélt, korrupt, bukott politikus előtt, aki vélhetően önmagában is súlyos nemzetbiztonsági kockázatot hordoz, nyitva áll az ajtaja. Ami sokat elárul a menekült- és idegenellenes kommunikáció valóságtartalmáról.