Lázár János szerint meg kell teremteni Magyarországon a világszínvonalú egészségügyi ellátást és a világ egyik legjobb oktatási rendszerét

2020. január 6., 13:27

Szerző:

Lázár János ismét odavágott a Fidesznek. Tavaly év végén közölte, hogy a döntéshozók elszakadtak a valóságtól és nincsenek tisztában az ország valós állapotával. Most pedig a a volt miniszter, jelenleg országgyűlési képviselő a Promeádnak adott interjúban az önkormányzati választások kapcsán kijelentette, hogy a Fidesz komoly bizalomvesztést szenvedett el országosan, ezért legfőbb ideje, hogy a valós problémákkal, az emberek hétköznapi kihívásaival foglalkozzon. Például a világszínvonalú oktatás és egészségügy megteremtésével.

– Azon dolgozunk, hogy visszaszerezzük a választók bizalmát. Ehhez a nemzeti oldalnak jobbá kell válnia a következő években. Nemcsak a versenytársainál, hanem eddigi önmagánál is jobbá

– állapította meg. A politikus úgy látja, Hódmezővásárhely az elmúlt harminc év egyik legnagyobb nyertese, a városházán azonban egy kommunista tempójú, liberális fordulat történt.

– Sajnos ugyanazt figyelhetjük meg, mint minden baloldali hatalomátvételnél: a tartalékok és a jövő felélése zajlik, miközben a – módszerei és politikai kapcsolatai alapján leginkább gyurcsányistának nevezhető – városvezetésnek semmilyen elképzelése nincs arról, milyen lesz Vásárhely öt-tíz év múlva. Semmi sem történik, miközben lassan kiürül a kassza. A városban ma kizárólag a gyűlölet politikája és az uszítás az úr. A választást nem a baloldal nyerte meg, hanem a Fidesz veszítette el, itt és országosan is. El kell tehát gondolkodnunk, miért szenvedtünk veszteségeket. Bízom benne, hogy a következő években képesek leszünk megújítani a nemzeti oldalt – jelentette ki Lázár János.

Meglátása szerint látványos a különbség a 2018. áprilisi kétharmados felhatalmazás és a 2019. októberi bizalommegvonás között.

– Tudomásul kell venni, új politikai korszak köszöntött Magyarországra, ahol két párt van: a Fidesz és a „NemFidesz”. A választókerületemben is csökkent a Fideszre szavazók száma, míg a nem ránk szavazóké stagnál, tehát nem egyre többen szavaznak ellenünk, hanem elveszítettük bizonyos választói csoportok bizalmát – jegyezte meg.

Fotó: Facebook/Lázár János

Úgy gondolja, az elmúlt harminc évben azért volt sikeres a nemzeti oldal Magyarországon, mert mindig a valós problémákkal foglalkozott.

– Ha a Fidesz visszatér arra az útra, hogy a valósággal foglalkozik, akkor képes lesz visszanyerni a szavazói támogatását, sőt, mások bizalmát is hozzáteheti ehhez. Amennyiben viszont nem fordulunk vissza az emberek hétköznapi problémái felé, akkor nagyon kockázatos két és fél éves választási felkészülés áll előttünk. Izgalmas időszak lesz, a verseny nyitott, ami egyébként azt is bizonyítja: a magyar demokrácia él és virul

– magyarázta. A politikus szerint a Fidesznek saját magát kell olyan helyzetbe hozni, hogy érdemi válaszokat adjon minden társadalmi csoport hétköznapi problémáira a fiataloktól kezdve a nyugdíjasokig.

– Magyarország versenyképességéhez elengedhetetlenül szükséges a világszínvonalú egészségügyi ellátás megteremtése, fel kell építeni a világ egyik legjobb oktatási rendszerét, és az ember, valamint a természet harmóniáját helyreállítva egy új nemzeti vidékpolitikára van szükség, ami nemcsak zöld fordulatot jelent, hanem jelentősen növeli a falvakban és kisvárosokban élők életminőségét

– közölte. A volt miniszter szerint Orbán Viktornak nincs szüksége az ő tanácsára, az egész Fideszben a kormányfőnek a legerősebb a valóságérzékelése. Mégis azt állítja, hogy azt a Fidesz-szavazó nyugdíjast, aki 85-100 ezer forintból él, nem érdeklik a magyar gazdaság kedvező makroadatai.

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.