Lázár a szegedi egyetemet fenyegeti, Botka nem hagyja

2017. április 14., 18:24

A Szegedi Tudományegyetem vezetősége politikailag elkötelezett, markánsan kormányellenes álláspontot képvisel, az egyetem dékánjai a tények és a helyzet ismeretének hiányában belelovalták magukat egy politikai akcióba. Ezt Lázár János mondta a Vásárhelyi Televíziónak adott interjúban, miután a Szegedi Tudományegyetem is kiállt a CEU mellett.

Az SZTE 12 karának dékánjai még a törvény elfogadása előtt adtak ki közös nyilatkozatot, amiben kiálltak a CEU mellett és arról írtak, hogy mély aggodalommal figyelik a törvénymódosítást.

„Kár egy egy egyetemet belevinni egy ilyen politikai vitába, mert ez nem biztos hogy használ, hogy jó egy egyetemnek” – mondta Lázár.

Azzal folytatta, hogy nem hiszi, hogy a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági főiskolai kar életét befolyásolja azt, hogy egy külföldi egyetemet hogyan szabályoz a magyar állam. Ezért megdöbbenve, meglepődve látta, hogy a hódmezővásárhelyi főiskola főigazgatója és dékánja is aláírók között van. Márpedig ha nem befolyásolja, akkor az egy politikai kiállás, ha a felsőoktatás átláthatóvá tétele ellen tiltakozik egy dékán.

Botka negvédi az egyetemet


Az Orbán-kormány brutálisan oktatásellenes politikát folytat. Lázár Jánosnak a szegedi egyetemet fenyegető nyilatkozata is pont ilyen – reagált Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Lázár korábbi szegedi egyetemistaként maga is megtanulhatta volna, hogy egy egyetem csak akkor működhet jól, ha polgárai szabadon gondolkodhatnak, szabadon fejezhetik ki a véleményüket.

Egyet ígérhetek: 2018-ban, a kormányváltás után az egyetemeken nem lesznek kancellárok és nem lesznek politikai kinevezettek, a politika végre békén fogja hagyni az iskolákat. Addig is biztosítom a Szegedi Tudományegyetem diákjait és tanárait, hogy szabadságukat minden erőmmel meg fogom védeni – írja.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.