Kubatov: Szombaton már nézők előtt játszhat a Fradi, ha megvan a 4 millió beoltott

A Fidesz pártigazgatója, egyben az FTC elnöke ezt egy, az egészségügyi dolgozókat méltató videójában osztotta meg.

2021. április 29., 10:42

Szerző:

„Amint megvan a 4 millió beoltott, együtt szurkolhatunk szombaton. A jegyértékesítés már megkezdődött” - derül ki Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatójának és egyben az FTC elnökének szerdai Facebook-bejegyzéséből.

Kubatov Gábor a videóban köszönetet mondott a védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozóknak, majd kijelentette: amint megvan a négymillió beoltott, „akkor mindannyian jöhetünk meccsre”, majd zárásként egy „hajrá, Fradival” rigmust is elengedett. A már bajnok Ferencváros szombat a Mezőkövesd együttesét fogadja.

(Kiemelt kép: MTI Fotó: Kovács Tamás)