Közmédiások pakoltak ki a Guardiannek

2018. április 13., 09:30

Szerző:

Nem hittük volna, hogy bárki is néz minket, azt gondoltuk, nem számít, mit mondunk. De most úgy tűnik, nagyon is számított, befolyásoltuk az embereket, emiatt szörnyen érzem magam – mondta a közmédia egyik újságírója a brit Guardiannek.

A lap az MTVA számos dolgozójával beszélt arról, hogyan működik a közmédia gépezete. Több újságíró is beszélt arról, hogy a hálózat csak a menekültekről szóló negatív történetekre fókuszál, ezeket bűncselekményekhez és terrorizmushoz köti – idézi a 24.hu.

Megemlítették azt is, hogy a választások előtti estén az  M1 úgy számolt be a münsteri gázolásról, mintha az egy iszlamista terrorcselekmény lett volna, miközben rég tudni lehetett (még az MTI is kiadta), hogy az elkövető egy 48 éves német férfi volt.

Az újságíró elmondta, a menekültellenes üzenetek gyakran egyenesen a kormánytól érkeztek. Azok az emberek pedig, akik olyan anyagokon dolgoztak, amikben Orbán személyesen is érintett volt, egy listát kaptak a használandó kulcsszavakkal.

Sokszor valaki telefonon diktált le egy történetet nekünk szóról szóra. Azt sem tudtuk, ki van a vonal másik végén – közölte az MTVA egyik alkalmazottja.

A közvetlen kormányzati befolyást a Guardian által látott dokumentumok is megerősítették. Ezek szerint a miniszterelnök stábjában dolgozók azt is kiadták az újságíróknak, melyik kormánykritikus magyar állampolgárok ellen kell karaktergyilkosságot elkövetniük.

A közmédiát egyébként egymillió forintra bírságolta a kampány végén az NVB, mert a reggeli műsorban hosszú időn át kizárólag kormánypárti politikusok szerepeltek. Fellebbezésében a Duna Médiaszolgáltató azzal vágott vissza, hogy az NVB az elmarasztalással megsérti a „vélemény- és sajtószabadsághoz fűződő jogát”.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.