Kocsis-Cake Olivio: Mészáros Lőrinc kitiltatott a Fertő tavi beruházás területéről

Kisgyermekek igen, képviselők azonban nem láthatják a beruházás helyszínét.

2021. szeptember 10., 18:08

Szerző:

Nem engedik be Kocsis-Cake Oliviot, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét a Fertő tavi beruházás területére, a politikus Mészáros Lőrincet sejti a háttérben – derül ki a képviselő Facebook-bejegyzéséből. Elmondása szerint még augusztus végén fordult a beruházást irányító Sopron-Fertő Zrt.-hez, hogy engedélyezzék a területre való belépését.

Az ellenzéki politikus azt írta, a projekt kivitelezése elkerítve zajlik, így nem tudják megtekinteni a beruházást. A Zrt-hez tartozó Fertő Part nevű Facebook-oldalon azonban elmondása szerint látszott, hogy többek közt vízügyi szakemberek, borászok, vitorlázók, de még táborozó gyerekek is bepillantást nyerhettek a munkálatokba – Kocsis-Cake politikusként viszont már nem léphetett be. A Párbeszéd országgyűlési képviselője azt írja, a vállalkozó cég igazgatója azzal az érvvel tagadta meg a belépését, hogy „a fejlesztés környezetvédelmi és természetvédelmi kérdéseit kizárólag szakmai szinten kívánják kezelni”.

(Kiemelt kép: Shutterstock)