Kiesett egy idős nő a 150-es buszból Budapesten

Súlyos sérüléseket szenvedett az az utas, aki szombaton délután, a XI. kerület Péterhegyi út és Egér utcai kereszteződésénél lévő kanyarban kizuhant a 150-es BKV-buszból.

2011. július 3., 07:45

Erős János, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a baleset délután történt a XI. kerület Péterhegyi út és Egér utcai kereszteződésénél lévő kanyarban.

A VT-Transman Kft. - a BKV szerződéses alvállalkozója - által üzemeltetett Volvo Localo típusú autóbusz éppen kanyarodott, amikor az egyik utas, egy idős nő elvesztette egyensúlyát, és nekiesett a középső ajtónak. A nyomás hatására az ajtószárny görgője kicsúszott a vezetősínből, és kinyílt, az utas pedig kiesett az úttestre.

Az idős nőt a mentők fejsérüléssel vitték kórházba - közölte a fődiszpécser.

A BKV Zrt. közleménye szerint a baleset kivizsgálása folyamatban van, a közlekedési cég – a vizsgálat eredményének függvényében – megteszi a szükséges lépéseket.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. elvárja az alvállalkozóktól, hogy a közlekedésbiztonsági előírásoknak maximálisan megfelelő járműveket adjanak forgalomba, ezért indokolt esetben felelősségre vonja az alvállalkozót.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója teljes körű vizsgálatra kérte a VT-Transmant.