Kié lesz a 10 milliárdos méregpohár?

32 millió eurós - körülbelül 10 milliárd forintos - kártérítést követel Pécstől a Suez Environnement. A vízműt 2009 őszéig kezelő francia cég erősen nehezményezi, hogy a fideszes önkormányzat kurucos hévvel elfoglalta a vízmű székházát és a saját tulajdonú cégét, a Tettye Forrásházat tette meg a város vízszolgáltatójának. Az önkormányzat állítólag "örül a pernek", de a pénzt azért sokallják.

2011. november 20., 16:55

Pécs 2009. október elején felmondta a szolgáltatási szerződést, és átvette a városi vízközműveket, miután az addigi vízszolgáltató Pécsi Vízművel határidőre nem egyezett meg a kisebbségi tulajdon visszavásárlásáról. Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, és kizárták a Pécsi Vízmű vezetői körét. Azóta Pécsen az önkormányzat által alapított Tettye Forrásház Zrt. a szolgáltató.

A város és a kisebbségi tulajdonos francia Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű túl drágán szolgáltatott, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy 100 százalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák.

Az ügyben számos per indult Magyarországon, ám Bécsben dől el minden: ez a bíróság dönt arról, hogy Pécsnek mekkora kompenzációt kell fizetnie egykori partnerének az elbukott haszonért, a vízműrészvényekért és a székházért.

A

Pécsi STOPúgy tudja: pécsi városvezetéssel folytatott sikertelen és nyilatkozatháborúba torkollt egyeztetést követően a a Suez beadta a keresetet a bécsi bíróságra. A pertárgyértéket 32 millió euróban jelölték meg. Ez ma mintegy tízmilliárd forint, az árfolyam változásával ez lehet több is, de lemehet a korábban emlegetett 9 milliárd forintra.

A bíróságon bejegyezték a periratot, most a város válaszát várják. A Suez a Stop cikkének megjelenését követően közleményt adott ki. Ebben azzal indokolta az eljárás megindítását, hogy nem volt más választása. Kitért rá, a kereset 32,3 millió euróról szól, vagyis annyi pénzről, amelyet korábban a Compass Lexecon nemzetközi szakértő társaság állapított meg vizsgálatában a Sueznek járó kártérítés összegeként.

Pécs túlzónak tartja a Suez kárigényét

A fideszes városvezetés azonnal huszáros közleményt adott ki a hírre: "Pécs üdvözli, hogy várhatóan már jövő év elején megkezdődhet a per a Pécsi Vízmű-ügyben a bécsi választott bíróságnál, a keresetet beadó Suez Environnement 32 millió eurós kárigényét azonban túlzónak tatja" - írta az MTI.

A pécsi polgármesteri kabinetiroda és Szabó Iván, az önkormányzat jogi képviselője vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy végre elindulhat a per, amelyben egy nemzetközi, független bíróság előtt védhetik meg a város és polgárai érdekeit egy multinacionális céggel szemben.

"Véget ért a trükközés időszaka"

A polgármesteri kabinetiroda és Pécs jogi képviselője szerint az eljárás megindításával "véget ér a trükközés időszaka, a számos helyzetben megtapasztalt nyomásgyakorlás, amely a pécsiek érdekével szemben a profit szempontjait helyezte előtérbe".

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a Suez kárigényét "méltánytalannak és szándékosan túlzónak" tartják, a cég által megbízott Compass Lexecon könyvvizsgáló iroda szakértői anyaga számos téves megállapítást, tévedést és hibás számítást tartalmaz a Pécsi Vízmű Zrt. részvényeinek vételárát illetően", amelyet bizonyítani fognak.

"Jellemző, hogy a kárigény alapjául azt jelölték meg, hogy Pécs nem volt hajlandó a túlzó és értelmetlen díjemelésekre, mert már a korábban megállapított díjak is elegendőek voltak a szolgáltatások költségeinek fedezésére" - írták.

Hozzátették, Pécs továbbra is igényt tart a Suezzel szemben mindazon károk megtérítésére, amelyet a francia cég által delegált vezetés okozott Pécsnek a 2009. október 5-i birtokbevételt megelőzően, és az azóta eltelt két év alatt.

"Milliárdokra tehető az okozott kár, mely a pécsieket megillető pénzügyi források átcsoportosításából, egyéb vagyonelemek megszerzéséből, tovább hitelek felvételéből, váltók kibocsájtásából adódtak" - fogalmaztak.

Örülnek neki

A kabinetiroda és Szabó Iván örömét fejezte ki, hogy a bécsi választott bíróság ítéletével "végérvényesen lezárul a Pécs ellen folyó rágalomhadjárat és igaztalan támadások kora, amely az elmúlt két évet jellemezte, és a szolgáltatás végérvényesen a pécsiek tulajdonát képezi".