Kezd hatni a cukiságkampány, de most megmutatják a Jobbik valódi arcát

2017. november 26., 12:15

Szerző:

Emlékeztető közösségi kampányt indít Ujhelyi István új mozgalma, a Radikális Európai Demokraták a Jobbik valódi arcának a megmutatásáért. Lapunkhoz is eljuttatott levelében az MSZP-s EP-képviselő azt írja, kezd hatni a szélsőjobboldali párt cukiságkampánya, a liberális értelmiség egy része legalábbis már-már Vona Gáborban látja a haza megmentőjét a Fidesszel szemben. Ezért figyelmeztetni akar, hogy vörös vonalat kell húzni a baloldal és a Jobbik közé, különben a következő Országgyűlésben a Jobbik és a Fidesz „extrém versenyt” futhat baloldal nélkül. „Ha az LMP és a Momentum a XX. század legsötétebb korszakát idéző gárdistákkal lép frigyre, az nem a XXI. századi modern Magyarországot hozza el” – hangzik a levél. 

Ujhelyi István emlékeztet, hogy „hiába az élére vasalt öltönyszár, az úri stílus, a néppártosodásnak hazudott köpönyegforgatás, a Jobbik nem marad más, mint az a szélsőjobboldali, Európa-gyűlölő párt”, amely nemrég még büszkén gyújtotta fel és taposta meg az európai közösség zászlaját. Ezt tanúsítja az a videó is, amellyel a Radikális Európai Demokraták elindítja a kampányt. „A Jobbik az elmúlt hetekben európai értékeit bizonygatja, miközben Vona Gábor nemrég még »júdáspénznek« nevezte az uniós támogatásokat, egykor pedig »a magyarok istenére« is megesküdött, hogy »(uniós) tagok tovább nem leszünk«. Ha a Jobbik cukiskodása nem pusztán a politikai piaci rés rafinált felismerése, vagyis ha tényleg az uniós értékek felé fordultak az egykori szélsőjobboldali kirekesztők, akkor annak több bizonyítéka kell legyen, mint a gárdamellények finom öltönyre való lecserélése. Akkor vissza kell hívni az Országgyűlés alelnöki székéből az egykori verekedő szkinhed-vezért, a parlamenti frakcióból a dunai cipőket leköpdöső képviselőt, hazarendelni az Uniót diktatúrához hasonlító EP-képviselőket” – írja a szocialista EP-képviselő.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.