Kétmillió forint már összejött, de még mindig sok bírsággal sújtott diáknak lenne szüksége segítségre
A Független Diákparlament által szervezett diáktüntetések utáni egyéni vonulások alkalmával aránytalanul magas összeggel megbírságolt diákok megsegítésére, a Diákvagyok Mozgalom felhívására néhány nap alatt 2 millió forint adomány érkezett be – közölték a 168 Órával a fiatalok, megköszönve minden adakozónak.
„Ez az összeg már negyven diák 50 ezer forintos bírságát képes fedezni, ez egy jelentős része a februárban és márciusban igazoltatott tüntetőknek”
– írták, hozzátéve, hogy a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet is kiállt a meghurcolt diákok mellett, így fellebbezések indulnak - ennek során a büntetések mérséklése a cél, jogászaik elmondása szerint azonban a teljes eltörlésükre nem lehet számítani.
„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a vonulás során a sajtó a helyszínen dolgozó munkatársait is igazoltatták és megbírságolták, ez ugyanis a sajtó szabad működése elleni támadás volt. Éppen ezért a gyűjtést az ő bírságukra is kiterjesztjük.”
A diáktüntetések szervezői fontosnak érzik a véleményszabadság melletti kiállást és a szolidaritást. „Hogy minden diáktársunk büntetését állni tudjuk, folytatjuk a gyűjtést, és arra kérünk mindenkit, hogy ha akár csak pár ezer forinttal is tud segíteni a meghurcolt diákokon, akkor tegye meg az alábbi számlaszámra történő utalással:
Alapítvány a Tanszabadságért
Számlaszám: 10918001 00000101 56590018 (Unicredit Bank), SWIFT kód: BACXHUHB
IBAN: HU83 1091 8001 0000 0101 5659 0018
Közlemény: Diákok bírsága”
A fiatalok közölték azt is, amennyiben a fellebbezések sikerrel járnak, és a büntetéseket a bíróság mérsékli, a diáktüntetők és a sajtó munkatársaira kiszabott bírságok végösszegén felüli adományokat a megmozdulások folytatására fogják fordítani.
„Az Y generáció tagjai ugyanis nem akarnak elnyomásban és félelemben élni, a diákságot csak megerősíti és összekovácsolja minden ilyen jellegű elhallgattatási kísérlet. Célunk változatlan: egy jobb, élhetőbb, modern oktatási rendszer kialakítása. A tömeg pedig ahelyett, hogy a pesszimisták várakozásainak megfelelően elfogyna, egyre csak gyarapszik minden demonstráció alkalmával” – fogalmaztak.
Fotó: Facebook/Független Diákparlament