Keljfeljancsi: Magyarország a hosszú távú gondolkodást elmulasztotta

2021. január 15., 08:33

Szerző:

Fiala János pénteken reggel a Keljfeljancsi című műsorban Filippov Gábor politológussal, elemzővel, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatójával beszélgetett.

Fiala azzal kezdte, hogy korábban a szakértő egy podcastban arról beszélt, hogy vannak olyan kegyelmi pillanatok egy adott országok életében, amelyek alkalmasak arra, hogy jó irányba vigyék az ország életét. Filippov szerint ezek a pillanatok általában valamilyen tragédiákhoz, válsághoz kapcsolódnak, és nem egyszerű észrevenni sem. 

– Azok tudják észrevenni ezeket a pillanatokat, akik döntési helyzetben vannak és valami jót szeretnének tenni. Őket széles körben szemlélem, a véleményformáló értelmiségiektől kezdve a politikai döntéshozókig – mondta a szakember. Szerinte ilyen kegyelmi pillanatok már voltak Magyarországon is, amihez nem is kell messzire menni, példaként a rendszerváltást és a 2008-as válságot hozta fel. Hozzátette, hogy más országokban is voltak ilyen fordulópontok, amik naggyá tették azokat.

– Egy történelmi pillanat nagyon sok döntésből áll össze, akár az alkotmányos rendszerrel, akár a gazdasági
modellváltással kapcsolatban, akár a mintakövetéssel kapcsolatban nagyon sok döntési helyzet lehetett volna. Magyarország a hosszú távú gondolkodást elmulasztotta. A többi országnál nagyon fontos tényező a kísérletezés helyett a mintakövetés, valamint a következő választáson túltekintés képessége. A többi ország messzebbre tudott látni, mint Magyarország. Hogy erre miért nem volt képesség? Ezen gondolkodni kellene.

Fiala János Navracsics Tibor volt igazságügyi miniszter és uniós biztossal is beszélgetett a kudarcokról és azok megéléséről és különböző életszakaszokról.

– Én egy optimista alkat vagyok, általában a kudarcaim jelentős részét úgy is számon tartom, mint olyan esetet, amiből valami jót is kihoztam – mondta Navracsics, aki egyébként Filippov Gáborral a Keljfeljancsi pénteki állandó beszélgetőpartnere.  

 

A beszélgetéseket itt tudja visszanézni: 

 

A bicskei gyermekotthon két dolgozója már 2011-ben elmondta a Fővárosnak, hogy a gyermekotthon igazgatója zaklathatja a gyerekeket. Az ügy eljutott a Főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályához, melynek akkori vezetője Pölöskei Gáborné Áder Annamária volt. Dobrev Klára állítja: Áder János testvére is bűnös a pedofil botrányban. Gy. Németh Erzsébet azzal vádolta a húgát, hogy tudott róla mégsem tett semmit. Ezekért a kijelentésekért Áder János húga perel. 

Csaknem 30 millió forintot loptak el telefonos alkalmazás segítségével egy zalai férfitől, az eset kilenc gyanúsítottja azonban másoktól is milliókat szerzett hasonló csalással – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője pénteken. Az átverés során a bankszámláinkhoz férkőznek hozzá a bűnözők.