Karácsony Gergely: az Ab zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett

A főpolgármester szerint az ellenzéki népszavazást elkaszáló testület a Fidesz politikai elvárásait teljesítette.

2022. május 18., 16:40

Szerző:

Úgy tűnik, a kormánypártok csak hivatkozni szeretnek a népre, de igazából félnek tőle – kommentálta Facebook-oldalán Karácsony Gergely, hogy az Alkotmánybíróság tagjainak többsége elkaszálta az ellenzék két népszavazási kezdeményezését. A főpolgármester szerint ugyanis a testület azzal, hogy alaptörvény-ellenesnek mondta ki mind a Fudan Egyetem, mind az álláskeresési járadék ügyében az általa kezdeményezett népszavazást:

Nyilvánvalóan a Fidesz politikai elvárásait teljesítette.

Az ellenzéki politikus szerint ugyanis az Alkotmánybíróság, amely „az erkölcsi integritására egykor minden magyar büszkesége” lehetett, néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett.

Nem kevés gúnnyal fűzte hozzá, hogy az utókor ítél majd felettük is, ahogyan „Korom Mihályra, az államszocialista Alkotmányjogi Tanács elnökére is biztosan büszkék ma a dédunokái”. Karácsony Gergely szerint nekik most az a dolguk, hogy megtalálják annak a módját, hogy „legalább a budapestiek” elmondhassák a véleményüket ezekben a kérdésekben.

 

(Kiemelt kép: Karácsony Gergely Facebook-oldala)