Jobbra nincs út, balra nincs tér

– Nagyjából tartjuk, amit megígértünk – mondja a szórólapozó srác a Nyugati térről.
Szilágyi Pétert az aluljáróban ismertük meg még télvíz idején, a fülkeforradalmi kampány közepén. Ma már Szilágyi képviselő úr, az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti csoportjának alelnöke, nagykövetségi fogadások sztenderd meghívottja, listás befutó. És valóban tartják, amit ígértek. Merthogy nem ígértek semmit azon kívül, hogy mások lesznek. Jó fejek, szolidak, derűsek. Így is történt.

Zöldmezősök

– Karácsony Gergő nagy écája volt – meséli Várnai László, a viszonylag népes zuglói szervezet vezetője –, hogy ne mondjuk meg, kik vagyunk. Szavazzon ránk, aki elégedetlen. Mondjuk azt, hogy ez zöldpárt, szociáldemokrata beütéssel.
Jól hangzott, s az ötlet bevált.

– De ennek köszönhető – állítja Várnai –, hogy a magyar zöld- vagy ökopártnak máig nincs kiforrott, egységes véleménye az atomenergiáról, hogy alig jelentünk meg a kolontári iszapömlés idején, s hogy a kormány és Orbán viszi el a show-t, a tragédiát a „bűnös komcsi vezérigazgató” személyére felfűzve. Pedig Jávor Benedek frakciófelelős lent járt. Feltárta, szétcincálta, kifejtette – hiába.
Az LMP kommunikációja kezdettől tragikus. Mentségükre szóljon: a kis pártnak kiterjedt médiahálózattal, tévécsatornákkal, rádiókkal, az állami hírszolgáltatással kell megküzdenie. Egyetlen sikerük az esztergomi botránysorozat tálalása, bizonyságul arra, hogy lelkes helyi emberek többre mennek, mint a komplett központi apparátus.

Apparátus egy új pártban is működik, irányzatok és ellenirányok vannak, felüti a fejét a belső intrika, a folyosói kamarillapolitika. Vége a választási láznak, a komputereket be kell üzemelni, le kell főzni az első kávét, ki kell osztani a szolgálati mobilokat, szakértőgárdát kell toborozni, a frakciópénzt el kell költeni. És béreket is kell fizetni. A gondok itt kezdődnek. Várnai szerint ijesztő, ahogy a pártelit egyes tagjai távolodnak a bázistól, miközben feltűnnek a zöld pártocska körül a „zöldmezős karrieristák”.

– Tudom, ez is gyermekbetegség, minden pártban van ilyen. Mégis meg kell jegyezni: létezik egy típus, amely életvitelszerűen közelít a politikához, úgy választ pártot fazonra, méretre, ahogy más kabátot. Képzettsége „félkész” jogász, még gyakrabban politológus, az egyetemen évet halasztott, a parlamentben sertepertél, az irodistacsajok körül nyüzsög, jó eszű, „kidumálja a szöget a falból”, de nem bíznék rá egy használt autót.

Várnai „a Berze Marci-jelenséget” hozza példaként. A politológuspalánta, aki „kemény kampányban” nyerte el a budapesti választmányi tagságot, miután összedőlt alatta egy kerületi szervezet, az önkormányzati kampányt felében odahagyta, az OPT- üléseken ritkán teszi tiszteletét, mégis épp elegen voksolnak rá a budapesti küldöttek közül. Ha régiek összeszámolnák, kikből állhat a „belső Berze-kör”, ki is jönne a létszám, a küldöttként funkcionáló pártalkalmazottak kritikus tömege.

Ki a főnök?

– Mondom neki: öreg, kampányolok én is, de nem a székházban, hanem a Bosnyák téren – dühöng Várnai, hozzátéve, nem a személy számít (mondhatna mást is), hanem a jelenség.
Az LMP bázisdemokratái egy új belső szabályt terveznek: ne lehessen küldött, aki fizetést is húz a párttól. Ezek a csaták reménytelenek. A zöld „fundik és reálok” (így hívták őket Nyugat-Európában) harcát harminc éve a „realisták”, a „hatékony strukturális működés” hívei nyerik. A fundik (mozgalmárok) gátolnák, hogy a vezetők alatt megmelegedjen a szék és az Audi, hiába. A példaadó karizmatikus alakok közül Joschka Fischer, Cohn-Bendit a realista vonalat képviselték. A tagság pedig mehetett madárfészket telepíteni.

– Azelőtt nem értettem – füstölög Várnai –, hogyan jutnak ilyen messzire a magyar pártokban a Újhelyik, Szijjártók, Cser-Palkovicsok. Hát így. Ezek egy gyorsan növekvő szervezet gyermekbetegségei.
Szilágyi Péter képviselő sem tagadja: kezdettől voltak „bizonyos feszültségek” az LMP-ben. A vidéki biovonal szószólója, Sallai R. Benedek (a népszerű SRB) ki is vonult a választmányból. Igaz, nem szeretne „olyan pártban mozogni”, ahol ellentétek nincsenek, ahol a Főorbán dönti el, mi lesz az alkotmányban.

De ami az LMP-ben demokrácia címszó alatt zajlik, mégis túlzás. A csapat kissé virulens életet él. Eleve kérdés, ki a főnök egy pártban, ahol nincs főnök.

– A választmány a főnök – válaszolják bizonytalanul az LMP-sek.
Karácsony Gergő frakcióvezető-helyettes ezt kétszeresen is aláhúzza.

– Ha nem tudnánk megfelelni a bázisdemokrácia követelményeinek, az más párt lenne. A kérdés az, hogy ötvözni tudjuk-e a szervezeti hatékonyságot a belső demokráciával.

Ilyen is, olyan is

Az év elején kitaláltak egy új belső struktúrát, amely – Karácsony szerint – működőképes. A régiók képviseltetik magukat a tizenhárom tagú választmányban.

Ám a kabinetviták gyökere mélyebb, többről van szó, mint az adminisztrációs zavarról.

Tény – mondják a szkeptikus LMP-sek –, hogy sokan politizálnának, ha fizetést kapnának érte. Tény, hogy mindenkinek van civil élete, amelyet nehéz egy kampánynyal összeegyeztetni. De a különbség nem ebben van, hanem a stílusban, a világfelfogásban. Az LMP alapítói között éppúgy vannak „csontliberális”, felső középosztálybeli értelmiségiek, akiknek az ökopolitika kaland, modernitás, szabadidős tevékenység, önkifejezés, mint frusztrált honpolgárok, akik a zöldmozgalomban látják a kibontakozás útját.

– Hiába könyörögnek a zuglóiak vagy a vidékiek – mondja Várnai –, hogy az LMP ne nyomuljon ezerrel a melegtüntetésen, ne vonuljon szivárványos zászló alatt, érje be elvi nyilatkozatokkal, ez Magyarország, kiprédikál bennünket a dombóvári esperes, és lőttek az önkormányzati választásnak.
De a Bajcsy-Zsilinszky útról nem látszik Dombóvár.

Kampányarcok

A sirámban sok minden benne van: a magyar zöldmozgalmak gyöngesége, félénksége, a bigott, konzervatív kulturális hagyomány. A választó megriadna, ha olyan brutális jeleneteket látna, mint a német zöldtüntetéseken, ahol az aktivisták a sínekhez láncolják magukat, ha jön az „atomvonat”. Nyugaton a zöldpolitika érzelmileg átélhető szenvedély, Magyarországon szakkérdés.

Karácsonyék azért választották a talányos „lehet más” pártnevet. Lehet ilyen is, olyan is, találjátok ki, milyen. Ők igény szerint követik.

Az LMP így lett jó szándékú, cél és motiváció nélküli kis párt. Kerüli a látványos politikai happeningeket. Jávor Benedek képviselő okosan szakért, de nem karizmatikus figura, aki a parlamenti asztalra vágja a vas-oxidos gumicsizmát. Nem zöld EP-képviselő, aki leragasztott szájjal fogadja a médiatörvényét méltató Orbánt.

A sikeres választás utáni káderforgató januárban kezdődött. A belvárosi biciklisták és a népi madárvédők harcát az előbbiek nyerték. A Csiba Katalin–Tordai Bence-szóvivőkettőst (a zöld pártok betartják az „egy férfi, egy nő” elvet) a Széll Bernadett–Vágó Gábor-párosra cserélték.

– Demokratikus döntés eredménye – kommentálja Karácsony Gergő frakcióvezető-helyettes.
Karácsony érdekes alakja a pártnak. Akkor került az LMP-hez, amikor már látszott, hogy nagy valószínűséggel bekerülhetnek. Épp azon tusakodtak, ki legyen a kampány arca. Schiffer arrogáns, Jávor se hús, se hal, Schiffer jogász, Jávor környezetvédő, a többiek ismeretlenek. A Gergő akkor csöndben megjegyezte: szívesen segítene ő is. Azonnal elvitte a kampányt. Kellemes arc, jó kiállású, magas, látott már tévéstúdiót. A vezetés háttéremberei – többnyire értelmiségi hölgyek (Szabó Timi, Ertsey Katalin) – Karácsony körül gyülekeznek.

A virtuális főnök Schiffer, a nagy szervező, aki két tábor között egyensúlyoz.

– Az András ügyes fiú, a zöldek szürke eminenciása, de lehet, hogy nem veszi észre, ha kiszervezik alóla a pártot – mondják a Bajcsy-Zsilinszky úton, ahol a többség egybehangzóan állítja: az LMP még koránt sincs kész, nem kiforrott társaság.
Egy dologban kezdettől kérlelhetetlenül következetes a frakcióvezető: az egyenlő távolság elvének mániákus hangsúlyozásában. Emlékszik, az SZDSZ az utolsó töltényig kitartott a koalíció mellett (még kiebrudalva is), a teljes megsemmisülésig. A példa nem túl vonzó. Az LMP korifeusai szemérmesen hallgatnak erről.

– Miért kellene ellenzékben, három évvel a választás előtt biankó szövetséget kötni? – értetlenkedik Karácsony Gergő. – Mire menne két ellenzéki párt, ha együtt tartana sajtótájékoztatót? Mindennek eljöhet az ideje. Addig elviseljük, hogy hol a Fidesz, hol az MSZP szekértolóinak mondanak bennünket.
Annyit Karácsony is elismer, hogy az európai zöldeket baloldali alakulatként tartja számon a politikatudomány. De az LMP „máshogy baloldali”. A helyi piacokat támogatnák, rosszul érzik magukat a globalizált világban, megsarcolnák a bankokat ők is, de nem saját (költségvetési) zsebre, mint Orbán, hanem „rendszerszerűen”.

A szocik sem tolakodóak, ha az LMP kerül szóba. Névvel sem nyilatkoznak szívesen, nem akarnak tapintatlanok lenni.

– A balliberális értelmiség megszokta, hogy van két bejáratott pártja: egy testes piros meg egy kicsi kék. Az LMP-re az SZDSZ szerepét osztanák. Megértem. De megértem az LMP-t is, ha megijed. Sok mindent újra kell gondolni – mondja informátorunk.

Fél siker

Mégis mulatságos, amikor Schiffer naponta kétszer von párhuzamot „Orbán és a Gyurcsány-éra bűnei között”, miközben módszeresen elhordják alóluk az alkotmányos rendet. Az LMP ma életstíluspárt, a lehetőség pártja. A pártszerkezet radikális átalakulásával zuhantak a parlamentbe. Nem kellene túl sokat tenniük, csak újszerűen, gunyorosan fogalmazni, létezni. A sajtó, amely ki volt éhezve a friss hangra, a szókimondásra, a vagányságra, mégsem tud mit kezdeni velük.

Jobbra nincs út, balra nincs tér, középen elfogyott a levegő. A populizmus mindig fél siker. Lehet, hogy látunk még exliberális pártot, amely a székely himnuszt döngicséli, levelibéka-gyűjtögetés közben?

Az LMP nemzetközi befogadását jelzi, hogy a párt Budapesten rendezhette meg az Európai Zöld Párt (EGP) négynapos kongresszusát március 31. és április 3. között. A zöldek európai szervezetének szabálya szerint két évnek kell eltelnie a jelentkezés után, mire egy szervezet de jure is tag lehet. A 600 küldött érkezése jelezte: az LMP kiérdemelte, hogy a nemzetközi párt és annak európai parlamenti frakciója egyenjogú partnernek kezelje.

A kongresszus főbb témái a következők.

Az első napon az Európai Zöld Párt a magyarországi demokrácia helyzetéről rendezett vitát attól tartva, hogy ami nálunk történik, követendő példa lehet a demokratikus intézmények elleni fellépésre más országokban is. Rebecca Helms, a zöldek európai parlamenti frakciójának társelnöke úgy fogalmazott: ez a médiatörvény így nem maradhat fenn. Hozzátette, hogy a magyar alkotmányozás legalább annyi fejtörést okoz, mint a médiatörvény: a Fidesz nem gondolhatja, hogy bármilyen választási győzelem feljogosíthatja arra, hogy saját értékrendje alapján alkotmányozzon. Daniel Cohn-Bendit társelnök egyebek között az alkotmánytervezet „Isten áldd meg a magyart” felütése ellen tiltakozott. Azt kérdezte: csak az magyar, aki hisz Istenben?

A zöldeknek az utóbbi években Európa-szerte elért sikerei rámutatnak:
a korábbi politológusi előítéletekkel szemben képesek a kormányzásra. Ezt állapította meg Schiffer András országgyűlési frakcióvezető a kongresszus második napján, utalva arra is, hogy a németországi Baden-Württembergben a zöldek történelmi győzelmet arattak a múlt héten.

Rebecca Harms a fukusimai atomerőmű-baleset kapcsán kijelentette: üdvözli, hogy a magyar kormány nem tekinti kőbe vésett döntésnek a paksi atomerőmű bővítését. A társ-frakcióvezető szerint nemzetközi vitára van szükség arról, hogy a jövő az atomerőműveké legyen, vagy az alternatív energiaforrásoké. A kongresszus résztvevői szombaton zöld esernyők alatt tüntetve hívták fel a figyelmet álláspontjukra: Európa fejlődését nem szabad a kockázatos nukleáris energiára alapozni.

A diktatórikus rezsimek elleni észak-afrikai népi felkelések sorozata, az arab tavasz megmutatta: alapvető változásokat lehet elérni, ha a társadalom leküzdi félelmét, és szembeszáll az elnyomó hatalommal. Így foglalt állást az EGP azt is hangoztatva: a külvilág nem határozhatja meg, hogy a diktatórikus rendszereket milyen politikai struktúrákkal váltsák fel.