Itt a nap közleménye: Gurmai Zita megígérte, hogy az MSZP minden disznóságot megtorol

2018. január 6., 16:05

Szerző:

Mátészalkán veszi üldözőbe a Kósa-család a felcsúti Mészáros-családot. Állami pénz, fideszes családi vállalkozás, korrupt fejesek, ez a Fidesz-féle családtámogatási rendszer – közölte Gumai Zita,miután személyesen felkereste azt a sertéstelepet, amely – mint azt a Népszava feltárta – nagyon is gyanús körülmények között Kósa Lajos családjának birtokába került.

A látogatásról videót is közzétett a politikus.

Egy biztos, a sertéstelepen Gurmai Zita nem lelte Kósa Lajos édesanyját, pedig az MSZP elnökségi tagjának lett volna néhány kérdése a tulajdonoshoz. Ezután közölte: „felháborító, ha az ügy részleteit nézzük, hány fideszes kézen keresztül jutottunk el oda, hogy Kósa Lajos miniszter családja egy hitelképes, majd százmilliós állami támogatást is élvező sertéstelep tulajdonosa lett, ráadásul az egész ügyletet egy Mészáros-bank fedezi. A miniszter szerint ez magánügy. Szerintünk ahol közpénz van, az közügy – írta. 

Arra is emlékeztetett: az ügyben közbenjáró Fidesz-közeli ügyvéd – aki hitelt intézett a telepre – szintén jól járt Kósa Lajos nyugdíjas szövetkezeti törvényével. „Létezhet, hogy ukrán nyugdíjasok szövetkezetbe tömörülve fogják gondozni a Kósa-farmot" – tette fel a kérdést Gurmai, aki szerint „Kósa Lajos minisztériumát még tárca nélkül is átjárja a korrupció, felszólítjuk, hogy azonnali hatállyal és az utolsó forintig fizesse vissza a közpénzen nyert támogatásokat és mondjon le miniszteri kinevezéséről". Mindezek után pedig – most figyeljenek – Gurmai Zita kijelentette:

„Az MSZP minden disznóságot meg fog torolni."

A Kósa-család gyanús sertésbizniszéről itt írtunk bővebben.