Irredenta Csőrike Zuglóban
Ismét méretes áltörténelmi lábnyomot hagyott maga mögött a kerület hektikus közéletében Papcsák Ferenc polgármester. Az ősziesen hűvösödő közéleti időjárásra való tekintettel újabb madáretetőt telepítettek, ezúttal Zugló közterén. A szárnyas neve turul, melytől miniszterelnökünk szerint egyenesen származunk, ami ugye ornitológiai szempontból némileg blaszfém. De egy október végi szombaton leleplezték.
A zuglói önkormányzat veretes avatóünnepség és szélsőjobboldali milíciák keretében áldozott a trianoni nemzetseb újabb posztamensének egy erdélyi öt és fél tonnás szilatömbön sivító, esztétikailag értékelhetetlen bronzmadár – made by dr. Domonkos Béla, homály ne feledje az alkotót – kultikus felavatásával. Jó magasra helyezték a mementót, nehogy leöntse Dániel Péter. A párás alkonyba hajló eseményen magyarok vettek részt. A többszörösen betiltott magyar Magyar Gárda alakzati etnotömbje; a magyar Horthy Miklós fan-klub kalóz-zászlós hevülete; magyar kanonok atya, ki meg- s felszentelte az objektet; a helyi magyar önkormányzat magyar alpolgármesterei, magyar-magyar történész; magyar papcsák-jugendek; magyar vitéz Markó Elemér István öntömbjéből faragott testületi képviselő, ki kezdeményezte a nemzettudatos eseményt – önkormányzat cca. ötmillióval finanszírozta a lobbit, erdélyi rokonlátogatós kőtömbválasztással, miccsel, miegymással-; magyar Harrach Péter tanácsnok-szervező; magyar Wass Albert-szavalatos magyar művészek – hopp, nem jegyeztem meg a nevüket, de szép hosszú volt a szavalat -; s egyéb magyar statiszták.
Jelen volt még vagy tucatnyi nem magyar magyar ellentüntető – kik létszámban alulról verték a kivezényelt magyar rendőri erők percentjét-, köztük Szabó Zoltán szocialista, Bauer Tamás DK-s képviselők, kik egymást bátorító komor mosolyokkal szorongatták kicsinyke ellenérzéseiket, igen hangosan nem mervén véleményt nyilvánítani, mivel a magyar többségű magyarok vehemensebb ifjai némileg kóstolgatták őket, nemzettestet képezvén köréjük, mit a karhatalom próbált elválasztólag pedagógiai és fizikai óvással megőrizni a jövendőnek.
Tőkéczki László magyar történésztől megtudhattuk, hogy a magyar történelmet nem lehet kettéválasztani, szembeállítani a keresztet és a turult, valamint, hogy a nemzet soha nem lehet egységes – Szent István vajon kapna-e vásárlói klubkártyát a CBA-üzletlánctól..? -.
A magyar szavakkal derekasan küzdő magyar alpolgármestertől, Nevesincs Királyfitól megtudhattuk, hogy emlékművet általában két okból állítunk, ha általában állítunk: történelmi mementó okán pozitív közösségi tartalommal, avagy és debár negatív tragikus esemény emlékeként. Igen, ez utóbbi pozicionálta a zuglói madarat – hasonlókat egyébként a Kiká-ban lehet vásárolni kisebb térfogatban és szobaszökőkúti objekként, ezt nem az alpolgármester mondta persze, szimpla szerzői vélemény -. Valamint, hogy a trianoni esemény Magyarország legtragikusabb eseménye volt, idézte fel a jobboldali vezető a hajdani jobboldali országvezetők történelmi tevékenységének köszönhető országcsonkítást. Ennek okait persze nem kívánta boncolgatni. Azt viszont egy erős logikai bukfenccel megfejelve osztotta meg a hallgatóságával, mint magyar alpolgármester, hogy mindennek nemzeti tragédiává válásához kellett a 45 éves kommunista diktatúra is. E tény összefüggéseivel nem terhelte a jelenlévő magyarokat igaz, túl erős igény sem mutatkozott rá. Azt az örvendetes tényt viszont határozottan megerősítette, amit miniszterelnökünktől tudott meg, hogy a zuglói önkormányzat szerint is turultojásból pattantunk ki, amolyan vereckei nyusziként. /Madarat tolláról.../
Magyar vitéz Markó Elemér István ötletgazda képviselő, Lovas István-imitátor egy tömbből közölte, hogy akinek nem fáj Trianon, az nem magyar. / Nekem kicsit, de csak kicsit fáj jobban, hogy egy kiló magyar sertésoldalas 1500 forint, de demagóg valék/. Viszont biztos, ami biztos és ez tuti: a kommunista rendszer és kiszolgálói tovább alázták a nemzet fiait, mert a 2004. december 5-i népszavazás a határokon kívül élő magyarok számára legalább akkora csapást jelentett, mint az egész nemzetnek Trianon – visszakaptuk Erdélyt..? -. Azzal az aprósággal nem pepecselt a vitéz magyar, hogy egy össznépi szavazás eredménye volt a döntés, de bizonyára csak a kommunisták szavaztak akkor, a magyar magyarok még a spájzban voltak.
Mindezen lelkes magyar szónoklatok oly’ hevesen verődtek vissza a papcsákjugend ifjak honfiúi kebelében, hogy egyre többen s szorosabban tömbültek az ellentüntetők cseppnyi szigete körül, mint éhes cápák fizetésnapkor. Megsértődtek, mert tán valaki valamikor lefasisztázta valamelyiküket „mit kerestek itt mocskos zsidók..?” érdeklődtek áhítattal a rendőrök válla felett, míg kanonok konokon szentelte a kőtömböt, hisz a madarat nem érte fel hittel.
Megnyugtató a mára magától értetődővé vált s hagyott gyakorlat, miszerint a szélről jobboldali utcai hírmondók egyre inkább küldetésüknek vélik, hogy a más véleményen nyugvó álláspontokat miniszterelnökünk elhatározását magukévá téve adnak két pofont oszt hazazavarnak mindenkit. Mindez már-már oly természetes része a hasonló eseményeknek, mint e madáravatáson a Himnusz s a Székely-himnusz vala, Internacionálé helyett.
Zugló büszke s szégyenkezik is egyszerre – hogy melyik álláspont az erősebb, az jelenleg kideríthetetlen. Az viszont tény, hogy ahol lényegében állami szintre emelkedik egy ilyen irredenta, neonáci statisztériával kegyelt közéleti esemény, nos ott részemről Emese álma alma, a madarak etetése tilos, éljen a karvaly töke.
(forrás: szerkesztett változat a commmunity.eu oldalán)
