Ilyen még sohasem történt az intézmény fennállása óta

Mogyoródon késő este épségben megtalálták a veresegyházi medveotthonból péntek délután megszökött fokozottan védett farkast – tájékoztatta az MTI-t vasárnap késő este a Fehérkereszt Állatvédő Liga kuratóriumi elnöke, a farkasprogram koordinátora az MTI-t.

2014. február 9., 06:01

Szilágyi István korábbi közlése szerint a rozsdás színű nőstény farkas a medveotthon kifutójából a villanypásztoron átmászva szökött meg. Mint azt az állatvédő mondta: hasonló esetre még sohasem volt példa az intézmény fennállása óta, írja az MTI.

A kuratóriumi elnök a lakosság segítségét kérte a 4 éves, 30-35 kilogramm súlyú, fokozottan védett állat mielőbbi megtalálásához. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyon szelíd, emberhez szokott, annak közelségét kereső farkast senki ne próbálja befogni, egyúttal kérte: semmiképp se bántsák a „szökevényt”.

Úgy fogalmazott: „ha vicsorog, s görnyedten behúzza a farkát, az nem az agresszió, hanem a megadás jele”.

Szilágyi István közölte, hogy Mogyoródon, a Bocskai utcában a helyi polgárőr egyesület járőrei este 9 óra körül megtalálták a kóborló farkast, majd telefonon értesítették az állatvédőket. A vélhetően stressz hatása alatt álló állatot egy erre kiképzett szakember altató lövedékkel kábította el, hogy nyugodt körülmények között szállíthassák vissza autóval Veresegyházra, ahol a medveotthon zárt helyén tölti majd az éjszakát.
Hogy megsérült-e a távol töltött idő alatt a farkas, azt a vasárnap reggeli orvosi vizsgálat után lehet csak megmondani – tette hozzá a kuratóriumi elnök.

16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.