Így emlékezett meg Kövér László Abe Sindzóról

Részvétét nyilvánította Kövér László, az Országgyűlés elnöke Abe Sindzó volt japán miniszterelnök meggyilkolása miatt.

2022. július 10., 10:14

Szerző:

A házelnök Hoszoda Hirojukinak, a japán képviselőház elnökének küldött, az MTI-hez vasárnap eljuttatott levelében azt írta, mély megrendüléssel értesült arról, hogy „aljas merénylet következtében” életét vesztette Abe Sindzó, az ország volt miniszterelnöke.

Emlékeztetett arra, hogy Japánban tett 2016-os hivatalos látogatásán találkozott Abe Sindzóval, akiben nagyszerű, hosszú távú gondolkodású politikust ismert meg. Hangsúlyozta, hogy Abe Sindzó a leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökként mindent megtett országa felemelkedéséért.

„Halálával Japán egy kiemelkedő politikusát, Magyarország egy megértő jó barátját vesztette el” – írta Kövér László, az Országgyűlés nevében is részvétét nyilvánítva.

Abe Sindzót pénteken egy választási gyűlésen lőtték le.

(Kiemelt kép: Az Országgyűlés Sajtóirodája által közreadott képen Abe Sindzó japán miniszterelnök (j) fogadja Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét Tokióban 2016. május 13-án. Fotó: MTI / Országgyűlés Sajtóirodája)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.