Így bünteti a kormány Budapestet az olimpia miatt

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a fővárosnak„nem kellett az olimpiára ezer milliárd forint fejlesztési forrás”.

2017. február 25., 06:05

Lázár János szerint a legnagyobb hazai munkaerő-tartalék az „államban van”. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről péntek este beszélt a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara által rendezett gazdasági fórumon Debrecenben az MTI tudósítása szerint.

Ma Magyarországon 4,4 millió munkavállaló van - számuk decemberben 137 ezerrel nőtt, és nem a közfoglalkoztatottak körében -, de még így is 1-1,2 millió ember az államtól kapja a fizetését, ami elég nagy terhet jelent - mondta a tárcavezető.

Hozzátette: Magyarországon az összes foglalkoztatott 20 százaléka dolgozik az állami szférában, miközben a visegrádi országokban ez az arány 13 százalék, Németországban pedig 8 százalék.

A következő öt évben „keményen csökkenteni kell” az állami munkavállalói létszámot - jelentette ki a miniszter.

Lázár János azt mondta, van értéke annak, hogy növekszik az adófizetők száma, amiben döntő szerepe van a munkaalapú társadalomnak. A kormánynak az a célja, hogy „jelentősen csökkentse a közfoglalkoztatottak számát piaci munkahelyekkel”.

A miniszter ugyanakkor felvetette a közmunkaprogram közbiztonsági hatását: bevezetése óta ugyanis évi 450 ezerről 200 ezerre csökkent a bűncselekmények száma az országban.

Lázár János előadásában kitért arra, hogy „Budapestnek nem kellett az olimpiára ezer milliárd forint fejlesztési forrás”, így abból a vidék fejleszthető. Megemlítette a Kassát, Miskolcot, Debrecent és Szegedet összekötő négysávos autóút tervét, amelyet 2021-ig építenek meg 450 milliárd forintos hazai forrásból. (Korábban a kormány éppen azzal kampányolt az olimpia megrendezése mellett, hogy a tervezett infrastrukturális beruházások nagy része amúgy is megvalósulna, de az olimpia miatt ezeket hamarabb is meg lehetne építeni. A jelek szerint ebből semmi nem lesz...)