Minden lakónak el kellett hagyni a Jókai utcai épületet

Az épület omlásveszélyes. A polgármester szerint mindenkit el tudnak helyezni.

2022. június 27., 16:58

Szerző:

Távozniuk kell a lakóknak abból a VI. kerületi társasházból, amelynek a teteje részben leomlott hétfő reggel – értesült a hvg.hu több forrásból. A lakók elmondása szerint a Jókai utca 1. számú ház kiürítéséről a hatóságok azt követően döntöttek, hogy megállapították: omlásveszélyes.

A portál elérte telefonon a városrész polgármesterét, Soproni Tamást, aki azt mondta: eddig 19 lakó jelezte, hogy ideiglenes szállásra van szüksége.

Őket egy Jókai téri hotelben helyezik el. Soproni hozzátette, hogy vannak üres önkormányzati lakásaik is, azokba is beköltözhetnek időlegesen az érintettek, ha arra van szükség, de bíznak abban, hogy rövid időn belül lakhatóvá tudják tenni a házat.

A Főpolgármesteri Hivatal a lappal közölte: felvették a kapcsolatot a mentési munkálatokat irányító katasztrófavédelemmel.

„Amiben segítséget kérnek, abban a Fővárosi Önkormányzat segít”

– tették hozzá.

(Kiemelt kép: Tűzoltók a VI. kerületi Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épületnél dolgoznak, ahol homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra 2022. június 27-én. Az omlás az épület tetejéről indult el, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant. MTI/Mihádák Zoltán)

 

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.