Gázszámlát küldtek az elhunytnak

4548 forintról szóló gázszámát küldött a szolgáltató a napokban a vásárhelyi Lang Krisztina nevére. A szolgáltató szerint az összeggel nem a nő, hanem annak 2005 márciusában elhunyt rokona tartozik. Pedig halála után már kiküldték a nulla forintos tartozást igazoló számlát.

2011. július 9., 10:41

A Délvilág napilap

beszámolójaszerint a rokon halála után az órát a szolgáltató a család kérésére még abban az esztendőben kifordította, és egy időben leplombálta a gázvezeték bejövő csonkját is. Így a szolgáltató lezárta a gázszolgáltatást a házrészben, hogy még az alapdíjat se kelljen fizetni. A nem működő órát két évvel később leszerelte és elvitte. Ekkor megkapták a ma is őrzött számlát arról, hogy nem maradt utána semmiféle tartozás. A szolgáltató a napokban mégis küldött egy hátralékról szóló számlát, a nyilvántartásuk szerint a pénzzel az elhunyt tartozik. A most kapott számla hátulján az olvasható, hogy 2007. február 5-éig kellett volna befizetni.

A Délvilág megkereste a gázszolgáltatót: Hamar Orsolya, GDF Suez kommunikációs igazgatója e-mailben küldött válaszában közölte, az adatvédelmi jogszabályok miatt a konkrét ügyről nem áll módjukban nyilatkozni. Hozzátette, hogy kollégái hamarosan felveszik a kapcsolatot a panaszossal, hogy megnyugtatóan rendezzék a problémát.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.