Fürjes: Kutya kötelességünk a közös fejlesztés és az együttműködés

A kormány 3000 milliárd forint uniós és állami támogatású fejlesztést javasolt Budapestnek. Erről is beszélt az államtitkár a Keljfeljancsi pénteki adásában.

2021. március 19., 10:46

Szerző:

Az Európai Uniós források felhasználásáról és a kormányzati támogatásokról egyeztetett a kormány és a főváros csütörtök délután. A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára jó hírnek tartja, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) ülésén több mindenben sikerült megegyezniük. „Amiben nem, arról a jövő hétig szeretnénk megállapodni” – mondta az államtitkár, aki szerint az is izgalmassá teszi a munkájukat, hogy most olyanok ülnek a városházán, akik politikai ellenfelek. „Ugyanakkor kutya kötelességünk a közös fejlesztés és az együttműködés” – tette hozzá.

Fürjes Balázs azt is elmondta, az FKT ülésén azt javasolta a kormány, hogy a következő években az állami költségvetésből és uniós forrásokból háromezer milliárd forint extra támogatás jusson budapesti fejlesztésekre. „Ötpontos javaslattal érkezett a kormány. Elsősorban a fővárosi egészségügy fejlesztésére fordítanánk az összeget. Fejlesztenénk és bővítenénk a fővárosi oktatást, javítanánk a fővárosi közlekedést, és új parkokat létesítenénk. Most a HÉV-járatok vannak mostoha helyzetben, ezeket fel kell újítani” – mondta az államtitkár.

Kijelentette, hogy Kiss Ambrus és Tüttő Kata főpolgármester-helyettesekkel kedden egyeztetnek az elképzeléseikről és a következő lépésekről.

Fürjes Balázst nemrég azért bírálta Karácsony Gergely főpolgármester, mert az államtitkár az FKT egyeztetése előtt, és nem az után tartott sajtótájékoztatót. „A kormány álláspontját és az 5 pontos csomagot ismertettük, nem pedig a tárgyalások végeredményét, amit nyilvánvalóan nem is tudhattunk. Mindez mégsem tetszett Karácsony Gergelynek.” Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: „Teljesen jogos elvárása a nyilvánosságnak, hogy a kormány képviselői és a főpolgármesteri hivatal együtt álljon oda, és együtt tájékoztassa a fejleményekről a fővárosiakat.”

Az államtitkár elmondta, sokáig gondolkozott azon, hogy nyilvánossá kellene tenni a közfejlesztési tanácsok valamennyi ülését. „Ugyanakkor beláttam, ha nyilvános lenne az ülés, akkor a politikusok a közönségnek játszanának. Viszont nyilvánossá tenném a javaslatokat, az előterjesztéseket és a határozatokat” – fejtette ki az államtitkár.

(Kiemelt kép168.hu | Pozsonyi Roland)

 

 

 

 

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.