Kardos Péter főrabbi is elment a neonácik vonulására, látni akarta őket
Holokauszttúlélő hitközségi vezető is ellátogatott a városmajori szélsőjobboldali rendezvényre – számol be a Népszava. A lap munkatársa a főként fekete ruhás és második világháborús magyar vagy német, illetve ezekre emlékeztető egyenruhába öltözött résztvevők mellett a nagy tekintélyű főrabbit, Kardos Pétert vette észre.

A Városmajorban, a kordonon belüli területen neonáci és újnyilas csoportok a "Becsület napja" nevű rendezvényen azokra a katonákra és civilekre emlékeztek, akik Budapest 1945-ös ostrománál február 11-én megkíséreltek kitörni a szovjet csapatok által körülzárt budai Várból. Képviselte magát a Légió Hungária, a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.
Mint a lapnak elárulta, Kardos Péternek nem állt szándékában az antifasiszta ellentüntetőkhöz csatlakozni, és a szélsőjobboldali rendezvénynek se ment volna a közelébe, ha nem éppen a Városmajor a helyszín. A főrabbi felidézte: „A nagymamámat a nyilasok, Kun páterék gyilkolták meg. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945 februárjában pontosan itt, a Városmajorban találtuk meg a holttestét. Haslövéssel végeztek vele. Nyolc éves voltam akkor.”

Annak idején a nyilasok pusztítottak a környéken, most pedig – mondta –
„ezek masíroznak itt. Látni akartam őket!”.
A nagymamát a család abban a hiszemben helyezte el az Alma utcai zsidó szeretetotthonban, hogy ott biztonságban lesz. Az otthonban élőket azonban ugyanúgy kíméletlenül lemészárolták a nyilasok, ahogyan a közeli kórház védekezésre képtelen lakóit is. A vérengzés januárban történt, a temetetlen holttestek hetekig feküdtek a városmajori parkban.
A kérdésre, hogy milyen érzések kavarognak benne, a főrabbinak könny szökött a szemébe. Szünetet tartott, majd – Pokorni Zoltán nyilas nagyapjának esetére utalva – arról beszélt, hogy felmenőinek cselekedeteiért senki nem felelős. Azok azonban, akik egy ilyen eseményen vonulnak, saját elhatározásukból, saját maguk cselekszenek. Sokuk családapa lesz, vagy már most is az: valószínű, hogy a gyereküket is ebben a szellemiségben nevelik fel.
A főrabbi nem folytatta. Még mielőtt a demonstráció elkezdődött volna, elhagyta a Városmajort. A nácik közül senki sem ismerte fel.