Figyelmeztetést adott ki a Honvédelmi Minisztérium

Sokan lesznek idegesek hétfőn. 

2022. augusztus 14., 12:38

Szerző:

Légtérberepülést tart a Magyar Honvédség augusztus 15-én a kora délutáni órákban Budapesten, az augusztus 20-i légibemutató előkészítéseként – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap az MTI-vel.

A tárca felidézte, hogy a Szent István-napi programsorozat részeként augusztus 20-án 9 órától csaknem egyórás légiparádét láthat a Duna felett a budapesti közönség. Ennek előkészítéseként augusztus 15-én, hétfőn, 13.30 és 15.00 óra között katonai helikopterek és repülőgépek tartanak légtérberepülést Budapesten az augusztus 20-i légiparádé helyszínén.

Ebben az időszakban a Duna Parlament és Lánchíd közötti szakaszán megnövekedett hanghatásra, valamint részleges folyamzárra lehet számítani

 – hívta fel a figyelmet a HM.

 A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – írta közleményében a minisztérium.

(Kiemelt képünk: A Magyar Honvédség Mi-24 harci helikoptere a Duna felett az államalapítás ünnepe alkalmából rendezett légiparádén 2021. augusztus 20-án. MTI/Lakatos Péter)

 

 

21:31

A korábbi kerek évfordulókhoz képest szerényebb külsőségek közepette volt kénytelen ünnepelni a 70. születésnapját az orosz elnök. A Blikk úgy tudja, hogy – a korábbi évekkel ellentétben – Orbán Viktor és a hivatalban lévő köztársasági elnök sem köszöntötte fel az orosz elnököt.

19:41

Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyárról, mivel attól tart, hogy annak jelentős vízfelhasználása felgyorsítja a város kiszáradását – jelentette be Murguly Mátyás, a párt helyi politikusa pénteken sajtótájékoztatón.

2022. október 7., 16:44

Október 18-án 11 órakor kísérik utolsó útjára Szakcsi Lakatos Bélát, a magyar dzsessz kiemelkedő alakját. Az október 2-án 80. életévében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművésztől, a nemzet művészétől a Fiumei úti sírkert 41-es művészparcellájában vesznek végső búcsút.