Ez nem egy saller, ez már pofonsorozat
Orbán Viktor kormánya ma sorozatban kapta a pofonokat különböző nemzetközi szervezetektől. Az ENSZ szakértői megszólták a hajléktalanok kriminalizálása miatt, az Európai Parlament pedig állásfoglalást fogadott el, amely élesen bírálta a kormány demokráciát lebontó tevékenységét. A Fidesz szerint "koncepciós pereket idéz" az eset. Összefoglaló.
A közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szóló, négypárti állásfoglalást szavazott meg csütörtökön Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülése. Az MTI szerint "jogi következmény nincs, a politikai nyomás viszont nőhet Magyarországon". Az Európai Parlament meglepetésre nem a legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Néppárt határozattervezetét szavazta meg Magyarországról, hanem a szocialisták és demokraták, a liberálisok, a zöldek, valamint az egységes baloldal előterjesztését. A
hvg.huértesülései szerint elsősorban a német és francia párttársak érezték túlzottan enyhének a Néppárt szövegváltozatát a magyar kormánnyal szemben.A szocialisták és demokraták, a liberálisok, a zöldek, valamint az egységes baloldal által beterjesztett határozattervezetet fogadott el ma az Európai Parlament (EP). A javaslat 365 szavazatot kapott, szemben az Európai Néppárt beterjesztésével, amelyik 315 voksot gyűjtött be, az euroszkeptikus és szélsőjobboldali képviselőket is tömörítő Európai Konzervetívok és Reformisták (ECR) indítványára 293-an szavaztak.
A négypárti szövetség annak ellenére szavazta meg a szöveget, hogy a Fidesz pártcsaládja, az EPP rendelkezik a legnagyobb számú frakcióval (271 képviselővel) a 752 tagú EP-ben. Azonban az Orbán-kabinet lépései parlamenti értesülések szerint erősen megosztották a pártcsaládjukat. Ennek megfelelően Szájer József és Gál Kinga magyar EP-képviselők által előkészített (ám mellettük a máltai Simon Busuttil, a bajor Manfred Weber és az olasz Marco Scurria is jegyzett) szöveg nem kapott egyöntetű támogatást a szavazáson. A hvg.hu értesülései szerint elsősorban a német és francia párttársak érezték túlzottan enyhének a megfogalmazást, amely miközben fontosnak tartotta az uniós szabályok betartását, visszautasítja a Magyarországot ért "megalapozatlan vádakat".
Mit jelent ez?
A baloldali frakciók által benyújtott határozat "súlyos aggodalmat" fejez ki "a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben". A tervezet felszólítja a kormányt, hogy tegyen eleget az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság ajánlásainak, és azoknak megfelelően módosítsa az érintett törvényeket - írta az MTI.
A határozat felszólítja az az Európai Bizottságot, hogy vizsgáljon felül több magyar jogszabályt. Így megvizsgáltatják az igazságszolgáltatás függetlenségét, a jegybanki törvényt, az Alkotmánybíróság jogkörét, az adatvédelmi ombudsmani poszt megszüntetését, a választási törvényt, a politikai ellenzék jogainak gyakorlását, a sajtószabadságot és az egyházi törvényt.
A tervezet az igazságügyi és szabadságjogi EP-bizottságot (LIBE) bízza meg azzal, hogy - az Európai Bizottsággal és az Európa Tanáccsal együttműködve - figyelje az ajánlások átültetését és készítsen róla jelentést. Azt pedig az EP házbizottságára, az elnökök konferenciájára bízza, hogy a készülő LIBE-jelentés alapján adott esetben "aktiválja a szükséges intézkedéseket", és kezdeményezzen akár eljárást az EU alapszerződésének (az európai alapértékek sérelmének veszélye esetén érvényesíthető) 7. cikkelye alapján - írta az Origo.
Az ENSZ szakértői kiborultak a magyar hajléktalanok kriminalizálásán - olvasson tovább!