Elbocsátási hullám: félelmükben hallgatnak a kirúgottak
Sorra bocsátják el indoklás nélküli felmondással a kormánytisztviselőket. Május 31-ig tovább gyorsulhatnak az események, az időpont után ugyanis már indokolni kell az elbocsátást.
A
Népszabadságnak Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke azt mondta: sejthető volt, hogy május 31-ig elküldik azokat a kormánytisztviselőket, akiknek valami miatt fel akarnak mondani. Csak közben felmerül az a morális kérdés, hogy miért nem tették meg eddig, és miért kezdték meg az elbocsátásokat az után, hogy az Alkotmánybíróság a köztisztviselők és a közalkalmazottak esetében áprilisban azonnali hatállyal megszüntette az indoklás nélküli felmondások lehetőségét, és tudható volt, hogy a kormánytisztviselők esetében is így lesz – mondta. Szerinte egy így elküldött tisztviselőnek komoly esélye lehet egy munkaügyi perben, hiszen tulajdonképpen alkotmányellenes az, amit vele tesznek.Hozzátette, kérték a kormányt, hogy május 31-ig tartózkodjon az államigazgatás az indoklás nélküli elbocsátásoktól. Nem ezt tették. Szerinte ez az elbocsátókat minősíti. Arra a kérdésünkre, hogy szerinte az ilyen ügyek miért nem kaphatnak nagyobb nyilvánosságot, azt válaszolta, hogy a kirúgottak félnek attól, hogy később „utánuk nyúlnak” és nem tudnak többé elhelyezkedni a szakmájukban. Hozzátette, a szakszervezetek biztosítani tudják a megfelelő jogi képviseletet, de ahhoz, hogy a bíróságig eljuthasson az ügy, az érintettnek mindenképp vállalnia kell az arcát.