Egy szexinek szánt üzenet az LMP-től

Nem változik az LMP stratégiája, vagyis a párt továbbra is önállóan készül a 2014-es választásra. Sőt, a kongresszus döntésének értelmében az Ellenzéki Kerekasztal munkájában sem vesznek részt. Merthogy az szoros formális együttműködést jelent anélkül, hogy a célok világosak lennének, s alkalmas az MSZP és a DK politikusai felelősségének elkenésére – indokolt a 168 Órának az újonnan megválasztott frakcióvezető. Jávor Benedekkel KRUG EMÍLIA beszélgetett.

2012. február 5., 10:02

– Nem értem, miért nem Schiffer Andrásnak hívják a frakcióvezetőjüket.

– András egy kicsit elhamarkodott lépést tett. Azt gondolta, hogy olyan, a stratégiát illető nézetkülönbségek vannak, amelyek miatt nem bírja a frakció bizalmát.

– Schiffer azzal indokolta távozását, hogy a parlamenti képviselőcsoportban nincsen meg az LMP önálló politizálásának kellő támogatottsága.

– Jobban örültünk volna, ha megvárja a kongresszus döntését, amely egyetértett az ő álláspontjával.

– Nem is kicsit. Egyre nagyobb az önállóságosdi.

– Az ellenzék Jobbiktól különálló része nagyjából másfélmillió szavazót tudhat maga mögött. Ennyi kevés a Fidesz leváltásához. 2014-ben maximalizálni kell az egyes pártok mögött álló bázist, mobilizálni azt a több mint négymillió szavazót, akik jelenleg egyik parlamenti pártot sem támogatják. Az LMP önállóan készül a választásra, mert úgy gondoljuk, így tudjuk megteremteni a legnagyobb esélyt a kormányváltásra. De ez önmagában kevés. Nem akarunk a 2010 tavasza előtti állapothoz visszatérni, mert az hozta a nyakunkra az Orbán-rendszert is.

– De mi a baj a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztallal (DEKA)?

– Sokat beszélünk az együttműködésről, de nincs kimondva: miért tesszük ezt? Ha az egyetlen cél az Orbán-kormány leváltása és az oda vezető útért felelős politikai erők nem néznek szembe a saját felelősségükkel, akkor Orbán nagyon hamar vissza fog jönni. Leváltásához nem az kell, hogy az ellenzéki pártok egymással legyenek elfoglalva és az együttműködés részleteit csiszolgassák. Hasznosabb, ha inkább mindegyik próbálja megszólítani a saját lehetséges bázisát.

– Miért zárja ki a kettő egymást? Ráadásul a DEKA elsősorban nem az együttműködésről szól, hanem egy fórum, ahol az ellenzéki pártok kisebbségben lesznek a civil résztvevők mellett.

– A lényeg nem az ellenzéki pártok egymás mellé állítása, hanem az, hogy a választókkal mit tudunk kezdeni. Ők sokkal heterogénebb tömeget alkotnak annál, amit egy ilyen összeborulással meg lehetne nyerni.

A teljes írást a 168 Óra legfrissebb számában olvashatják.