A rendőrség elfogta K. János drogkereskedőt, majd a társát is, aki ugyancsak K. János

2019. október 14., 07:03

Szerző:

Kábítószer-kereskedőket fogtak el a rendőrök, az akció során 8,4 kilogramm amfetamint foglaltak le - tájékoztatott a rendőrség honlapján hétfőn.

A rendőrök még október 11-én érték tetten K. Jánost, egy 34 éves férfit a Baranya megyei Magyarszéken, amikor a gyanú szerint a Nyugat-Európából szerzett két kilogrammnyi kábítószert értékesítette. Az akció során a helyszínen elfogták 38 éves társát is, K. Jánost.

Ezt követően a nyomozók házkutatást tartottak a két elfogott férfi és másik két személy lakásán, ahol kábítószergyanús anyagokat, nagyobb mennyiségű készpénzt, személygépkocsit és motorkerékpárt foglaltak le. Az igazságügyi vegyészszakértő véleménye szerint a lefoglalt amfetamin legalább 10 ezer fogyasztói adag, feketepiaci értéke mintegy 34 millió forint.

A gyanú szerint a páros, elfogásukat megelőzően már háromszor értékesített a mostanihoz hasonló mennyiségben kábítószert.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.