Dobrev Klára elnevette magát a Mini Feri plakátok láttán

A DK alelnöke szerint a Fidesz elképesztően fantáziátlan kampányt folytat, a Gyurcsánynézásra pedig már csak legyint.

2022. február 9., 09:53

Szerző:

„Nekünk több alkalmas államfő-jelöltünk van, míg Orbán Viktor csak rábökött valakire” – jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a 168 oldalán futó Keljfeljancsi szerdai adásában. Az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként induló Dobrev Fiala János azon kérdésére, hogy miért közöl olyan neveket az ellenzék (például Iványi Gábor), akiről még nincs konszenzus, a politikus elmondta, azt akarja az ellenzék, hogy a nyilvánosság belelásson a vitáikba, ugyanis ezt nevezik demokráciának. Hasonló felvetéssel élt Fiala az összellenzék programjáról is, ugyanis jelenleg csak kisebb részleteit lehet ismerni a tényleges programnak.

A DK alelnöke erre válaszul közölte, Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt a jövő héten fogja bemutatni az ellenzék közös programját.

Azonban jelenleg még az ellenzék közös listáját sem teljesen ismerjük, akiket pedig igen, azok közül Dobrev és Karácsony sem fog beülni a parlamentbe. A DK-s politikus szerint az, hogy a lista elején kapott helyet ő és a budapesti főpolgármester, csupán egy szimbólum, az erre történő javaslat pedig Márki-Zay Pétertől érkezett. „Arról, hogy kire milyen feladatok várnak pontosan, április 4-én beszélünk majd” – jelentette ki Dobrev.

Fiala felvetésére, miszerint nem volt-e fegyelmezetlenség Jakab Péter részéről, hogy úgy jelentett be jobbikos roma jelöltet, hogy arról nem egyeztetett a többi párttal, Dobrev elmondta, senkinek semmi beleszólása nem lehet abba hogy kiket indít a jobbik a listáján, annak ellenére sem hogy még nincs megállapodás a három roma képviselő személyéről. A pártja részéről úgy gondolja, sokat tettek azért, hogy több roma politikus legyen a pártokban, de fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy emellett rengeteg roma aktivistára is szükség lenne a kampányban.

Dobrev Klára a maga szerepéről elmondta, az, hogy valaki Brüsszelben dolgozik képviselőként, nem jelenti azt, hogy kevésbé foglalkozna Magyarország belügyeivel. Példaként magát és Donáth Annát hozta fel, szerinte ugyanis mióta EP-képviselők lett, még aktívabbak lettek idehaza. Kijelentette azonban, hogy a választások után sok dolgot kell tenni itthon, de az európai parlamentben is bőven lesz feladat.

„Helyre kell hozni az EU és Magyarország kapcsolatát, és el kell érni, hogy az EU-s pénzek Magyarországra jöjjenek. Ennek most Orbán Viktor a legnagyobb akadálya” – tette hozzá. 

Az ellenzék által sokat hangoztatott „normális Magyarország” hívószó kapcsán Dobrev kifejtette, szerint ez leginkább a parlamentáris demokrácia és a szabad sajtó helyreállításáról szól, valamint a szegénység felszámolásáról. Fiala kérdésére, miszerint belefér-e ebbe a képbe az, hogy a Márki-Zay kampányt támogató milliárdos, Bige László 10 milliárdos üzletet köt Mészáros Lőrinccel, majd Márki-Zay felhívja ennek kapcsán, Dobrev azt mondta, hozzá kell szoknia az embereknek az új politikusi attitűdökhöz.

„Márki-Zay Péter már csak ilyen, mindenkit felkeres, konzultál” – magyarázta a politikus.

Arra, hogy az előválasztáson miért nem volt ilyen megengedő ellenfelével szemben, megjegyezte: ezt hívják úgy hogy demokrácia. Véleménye szerint a saját preferenciái másodlagossá váltak, ugyanis egy nagyobb ügyért dolgoznak. Szerinte közel sem tekinthető ez szokatlannak, a demokrácia tekintetében fejlett országok, például az amerikai előválasztások után is hasonló történeteket láthatunk, amikor korábbi ellenfelek egymást kezdik el támogatni.

Nem maradhatott ki a beszélgetésből az sem, hogy a Gyurcsány Ferenc személyét érő támadásokra, a kormánypártok "Mini Feri" kampányára is reagáljon Dobrev. Elmondása szerint a Fidesz elképesztően fantáziátlan kampányt folytat, a Mini Feri plakátokon láttán pedig konkrétan elnevette magát. Az előválasztás alatt tapasztalt, kormánypárti médiából érkező "Gyurcsánynézás" kapcsán megjegyezte, a Fidesz nem tudja megbántani az önérzetet, ezeken a támadásokon pedig túllépett. 

A határkerítés kérdésében elmondta, meg fog maradni a határzár, ugyanis rengeteg magyar embernek ez vált a biztonság szimbólumává. Hozzátette: véleménye szerint nem is a kerítés a lényeg, hanem az, hogy hogy bánunk azokkal, akik oda érkeznek: „adunk-e nekik ételt, egészségügyi ellátást.” A döntésük mögött alapvetően két érv állt:

egyrészt elképesztő összeg lenne lebontani, és azt a pénzt sokkal jobb helyre lehet költeni. Másrészt a szimbolikus jelentősége is nagy, viszont hangsúlyozta: tisztességes menekültpolitikára van szükség, rendes átvilágítással. 

A műsor végén Dobrev rövid válaszokat adott az alábbi kérdésekben: 

Sajtó a kórházakban: Dobrev szerint több ezren haltak meg a megfelelő tájékoztatás hiánya miatt, szerinte pedig még Romániában és Bulgáriában is tisztességesebb volt a tájékoztatás, mint idehaza. 

Úszó világbajnokság, és Oszkó Péter szerepe: Kijelentette, már nem tud örülni a nagy rendezvényeknek, mert iszonyatos pénz megy el rájuk, és tapasztalatai szerint ez is csak arra ad lehetőséget, hogy még többet lopjanak. Oszkó Péter testületi tagsága kapcsán úgy fogalmazott, ő nem vállalna szerepet egy ilyen testületben, de Oszkó azt csinál, amit akar, nem politikus.

Elszámoltatás: Dobrev szerint a rendőrség és az ügyészség esetében minél előbb lehetővé kell tenni a szabad nyomozást, ez lesz az első lépés. Ezt követően csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez. Arra a hírre, hogy Márki-Zay korrupcióellenes miniszternek kérte fel Hadházy Ákost, Dobrev elmondta, az esetek felgöngyölítése nem egy politikus feladata, neki csak az intézményrendszert kell megteremtenie. 

(Kiemelt kép: Dobrev Klára interjút ad a 168 Órának Budapesten, 2021. július 14-én. Fotó: Karancsi Rudolf / 168)