Csok-osok: remény a reménytelenségben

Reményt ad a csok. Bár kevesebben élnek majd a lehetőséggel, sokan gondolhatják, hogy eljuthatnak idáig, és ez jó politikai üzenet – véli az elemző. Az érintett, aki hét gyereket nevel azt mondja, nem tudja, hol vannak a családok százezrei, akik igénybe tudják venni ezt a támogatást.

2016. január 10., 16:28

– Reményt ad a csok. Bár kevesebben élnek majd a lehetőséggel, sokan gondolhatják, hogy eljuthatnak idáig, és ez jó politikai üzenet – mondja a csokról Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Emellett akkora összegről van szó, ami tematizálja a közbeszédet, Az elemző szerint a támogatás a bázisépítésben is hatékony eszköz lehet, hiszen megerősíti a középosztály fideszes szimpátiáját, ami fontos, mert eleve ez a réteg a valószínűsíthetően leginkább fideszes szavazó. Új támogatókat ugyanakkor várhatóan nem hoz a pártnak: inkább stabilizál, mint épít.

– Nem tudom, hol vannak a családok százezrei, akik igénybe tudják venni ezt a támogatást – mondja Szabó Zsuzsa. Az asszony hét gyereket nevel. 29 négyzetméteren élnek a XIV. kerületben.­- Kicsit még reménykedem, hogy változik a szabályozás – teszi hozzá.