Csak hidegre és ködre számíthatunk

2011. november 14., 07:21

Hétfő estig a Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd napközben megnövekszik a fátyolfelhőzet, emellett helyenként tartósabban is megmaradnak a ködfoltok. Eközben a Dunától keletre az éjszakai párásság megszűntét követően eleinte fátyolfelhőzet szűri a napsütést, majd a délelőtti óráktól kezdve megvastagszik a felhőzet, délutánra nagyobb területen beborul az ég.

Csapadék nem várható. Általában gyenge lesz a légmozgás, de az Alpokalján a déli szél helyenként megélénkülhet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5, 9 fok között alakul, de a Dunántúlon a tartósabban párás, ködös tájakon a 3 fokot sem éri el. Késő estére általában -3, +3 fok közé hűl a levegő – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat

előrejelzésében.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.