Botrány a katolikus koleszban – Szentképpel verték a diákot!
Diákokat vert meg több férfi egy katolikus gimnázium kollégiumában Nyíregyházán, a tanulók közül hárman könnyű sérüléseket szenvedtek. A rendőrség két személyt azonosított a verekedők közül; felkutatásuk nagy erőkkel folyik - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. A nyíregyházi kollégiumba négy személy rontott be, ahol három 16-19 éves diákot bántalmaztak. A tanulókat ütötték, rúgták, egyiküket egy falról leeső szentkép keretével is hátba vágták. Az elkövetők végül elmenekültek a helyszínről, amikor a portás a nevelőtanárért szaladt.
A szóvivő a verekedéssel kapcsolatban elmondta: a nyomozás adatai szerint előzőleg a kollégiumba tartó fiúkba az utcán két hasonló korú személy kötött bele. A diákok bementek az intézménybe, a kötözködők viszont két másik társukkal, köztük egy középkorú férfivel utánuk mentek és verekedni kezdtek.
A csoportos garázdaság miatt indult eljárás során a rendőröknek sikerült két személyt azonosítani a diákokra támadók közül, s nagy erőkkel keresik őket. Egyiküket, a középkorú felnőtt személyt - jegyezte meg Fülöp Gergely - már más hatóság is körözi, ellene elfogatóparancsot adtak ki. A másik két elkövető azonosítása még tart - tette hozzá.