Bolyongó betegek

Tetőzött a felháborodási hullám, amikor a szocialista-liberális koalíció 2007-ben bezárta az OPNI-t. Az őszödi beszéd utáni közhangulatban az egészségügyi reformmal újabb frontokat nyitott a kormány. A kórházat féltő civilek és orvosok mellett a Fidesz tiltakozott leghangosabban: a döntés hátterében biztosan mutyi van, az értékes ingatlan gyanús befektetők kezébe kerülhet. Egyre meredekebb összeesküvés-elméletek is születtek. A legvadabb teória szerint szcientológusok álltak a pszichiátriai ellátás „szándékos szétverése” mögött. Ebben a hangzavarban lehetetlen volt az OPNI valódi helyzetéről szakmai vitát folytatni.

Az egyik ellenzéki demonstráción akkor felszólalt a szomszédos kerület polgármestere, Pokorni Zoltán is. Úgy találta: nemcsak az OPNI, de a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet is ingatlanspekuláció áldozata. A XII. kerületi önkormányzat ezért a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet, a II. kerületi városvezetés pedig az OPNI kapcsán rendelt el változtatási tilalmat. Utóbbi közben hatályát veszítette, de a képviselő-testület újabb szabályozást fogadott el: a volt OPNI „továbbra is jelentős egészségügyi létesítmények elhelyezésére szolgáló különleges terület, és a lakóterületek hegyvidéki, kertvárosias szabadon álló beépítésű területek maradnak”. Magyarán: ha az ingatlant értékesítik, az új tulajdonos csakis egészségügyi funkciójú helyként hasznosíthatja.

Talán nem meglepő: azóta is rajtamaradt az államon az épület, állaga csak romlik.

A 168 Óra megkereste most Pokorni Zoltánt is. Szerinte az elidegenítési tilalom miatt nem csoda, hogy nem adták el az épületet: a képviselő-testületnek épp ez volt a célja. Pokorni azért sajnálja, hogy a bezárás miatt értékes szakmai teljesítmények vesztek el, például a stroke-központ. Megjegyzi: konkrét információjuk nem volt ingatlanmutyiról, de aggódtak, a kormány csak elkótyavetyélné az épületet. Elismeri ugyanakkor: ez az aggodalom utólag rágalmazásnak is tűnhet.

De miért gondolta az akkori kormány, hogy be kell zárnia az OPNI-t?

Kényes a téma még mindig, amit az is jelez, hogy többen csak név nélkül vállalták a nyilatkozatot. Tőlük úgy tudjuk, míg az OPNI neurológiai részlege viszonylag rendezetten működött, a pszichiátriáján 20-30 fős kórtermek voltak, vaságyakkal. Ugyanakkor az OPNI-nak lényegesen több ágyszáma volt, mint amennyi az ápoltak miatt kellett. A „lejelentésekben” ez nem tükröződött. Több szakmabelitől hallottuk: az ágyak kihasználtsága abból is adódott, hogy az intézet szociális gondozóként is működtette a részleget.

Molnár Lajos egykori egészségügyi miniszter kabinetfőnöke, Matejka Zsuzsa a 168 Órának névvel is vállalta a véleményét: a „Lipót” a kétezres évek második felére már nagyon távol került a lakosságközeli és közösségi ellátástól, ami a modern pszichiátriát manapság jellemzi.

– Az épület maga is a 19. századi, idejét múlt orvoslási felfogást tükrözi, amikor a pszichiátriai betegeket bezárták, a mentális betegségek kezelésének fő iránya az „ártalmatlanítás” volt. Az OPNI-ban, ahol a pszichiátriai betegeket ápolták – beleértve a mosdóhelyiségeket is – borzasztó állapotok uralkodtak – mondja Matejka Zsuzsa. Ma is úgy látja: jól beállított gyógyszerekkel a legtöbb beteg hazaengedhető, nem szükséges ilyen nagy épület. Másrészt az OPNI korszerűsítése többe került volna, mint egy zöldmezős beruházás.

A volt kabinetfőnök szerint ügyeltek arra, hogy az OPNI ápoltjainak jusson hely más intézményekben, jobb körülmények között. A Nyírőben ezt ágyszámbővítéssel oldották meg, a Szent István Kórház is kapott külön pénzt pszichiátriájának bővítésére. A feladatok átvételében a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbje is osztozott: itt is bővült az ágyszám.

Az OPNI bezárását azonban Szabó Máté, az állampolgári jogok korábbi biztosa problémásnak ítélte. Arra jutott a 2008-as állásfoglalásában: az intézmény megszűnése „aggályos helyzetet teremtett az ellátottak, az egészségügyi dolgozók, végső soron pedig az egész társadalom számára”. Vizsgálata szerint alkotmányosan sem rövid, sem hosszú távon nem indokolható a Lipóton folyó ellátás megszüntetése.

Vizi János pszichiáter, a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főorvosa szerint ugyan indokolt volt bezárni az OPNI-t, ám nem úgy, ahogy az megtörtént.

– Sőt már ötven évvel ezelőtt rá kellett volna engedni a buldózert, persze csak képletesen, hiszen műemléképület. Sajnos 2007-ben úgy engedték rá a buldózert, hogy benne voltak a betegek és a személyzet is. Nem volt elrendezve, hová is kerülnek. Az ágyáthelyezések miatt egyes osztályok zsúfoltabbakká váltak, és bizonyos betegek kikerültek az ellátásból. Súlyos csapás volt mindez az orvosi gárdára is. Az OPNI-ban kiváló kollégák is dolgoztak. Rihmer Zoltán például egyike a depresszió- és öngyilkosságkutatás világszerte legelismertebb szakembereinek. Ő egy iskolát képviselt, amelynek a működése nagyon megnehezült. Az OPNI bezárása sokaknak az utolsó lökést adta, hogy kiszálljanak a szakmából, nyugdíjba menjenek, vagy átmenjenek a magánellátásba. Esetleg külföldre távozzanak.

Vizi János hangsúlyozza: a „bezárás–nem bezárás” bizonytalansága miatt ugyanez a helyzet ismétlődik a Merényi kórházban is. A személyzet egy része ezért is mondott fel.

A 168 Órának Müller Péter, a Merényi orvosigazgatója viszont állítja: bár náluk, a pszichiátriai és addiktológiai centrumban valóban történtek mostanában felmondások, ezek nem rendkívüliek.

– A szakdolgozói kilépések és felvételek megfelelnek az egészségügyben szokásos dolgozói fluktuációnak – közölte Müller Péter, és hozzátette: az 52 ágyas zárt részlegre november 16. óta nem vesznek fel új beteget. A felújítás december 16-án indul.

– A bent lévőket az állapotuknak megfelelően elhelyezzük a pszichiátriai és addiktológiai centrum osztályain. Más intézménybe csak olyanokat küldünk – várhatóan csak kis számban –, akiket továbbra is zárt osztályon kell tartani. Az ambuláns ellátást nem érinti a zárt részleg átmeneti szünetelése – jelentette ki Müller Péter.

Betegjogi szervezetek arra is felhívják a figyelmet: a Merényi bezárt részlege nem sokban különbözik egy átlagos pszichiátriai osztálytól. A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) ennek kapcsán állásfoglalást is kiadott, hogy haladéktalanul meg kell oldani a pszichiátriai ellátórendszer gondjait. Az MPT szerint „a jelenlegi finanszírozási rendszerben a kórházak a minimumfeltételeknek megfelelő működtetés feltételeit biztosítani sem képesek, a fejlesztést önerőből megoldani nem tudják”. A társaság arra kéri Balog Zoltán minisztert, a hasonló tragikus események megelőzése érdekében gondoskodjon arról, hogy a pszichiátriai betegellátás körülményei javuljanak. (A 168 Óra megkereste az MPT-t, reagált-e már Balog Zoltán a levelükre. Még nem, hangzott a társaság válasza.)

Nem mellesleg: 2012-ben az Állami Számvevőszék, 2014-ben a WHO is felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi pszichiátriák tárgyi és személyi feltételeikben elmaradnak még a hasonló fejlettségű országokéitól is.

Vizi János megosztja azt a szomorú tényt is, hogy orvoshoz a depressziós betegeknek nagyjából a fele jut el, nekik csupán ötven százalékuk pszichiáterhez, közülük is csak a fele kap adekvát kezelést. A magyar lakosság és a pszichiáterek aránya olyan, mint Kazahsztánban: ez a tény jól mutatja, milyen súlyos szakemberhiány van ezen a területen.

– Sem orvos, sem terápiás nővér, sem szociális munkás nincs – összegzi Vizi János. – Nyugaton a háziorvos szűri ki a betegeket, sőt az egyszerűbb eseteket ő kezeli, antidepresszánsokat is felírhat, csak a problémás esetek kerülnek a szakellátásba. A háziorvosokat az egyetemen arra is képezik, hogy felismerjék a pszichiátriai betegségeket, kiszűrjék az alkohol és egyéb szerek függésében élőket.

Magyarországon – Vizi János szerint – még mindig stigma pszichiáterhez menni. „Nem vagyok én bolond!”, „Nem kell nekem agyturkász!” – mondják sokan. És nyilván elriasztja a betegeket a pszichiátriai osztályok borzalmas állapota is. Valóban: a legnyomorultabb kocsma is barátságosabban néz ki, mint némely kórházi pszichiátria.

A jobb társadalmi helyzetűek nyilván inkább a magánpraxisokat keresik fel. Az állami ellátásba zömmel olyanok kerülnek, akik a magánorvost nem tudják megfizetni. Ez az a társadalmi réteg, amelynek rossz az érdekérvényesítő képessége, az államon ezért sincs komoly nyomás a pszichiátriai ellátás fejlesztésére.

Említi azt is Vizi János, hogy a pszichiáterhiány öröklött probléma a szocializmusból: nem volt menő az orvoslásnak ezt a területét választani, mert itt nincs igazán paraszolvencia. Ma már népszerűbb ez a szakterület, de innen is sokan távoznak külföldre. Olyannyira, hogy a rezidensek egy része már meg sem jelenik a munkakezdés idejére, mert már egy külföldi kórház alkalmazza őket.

– Van olyan ambulancia Svédországban, ahol csak magyar pszichiáterek dolgoznak – fűzi hozzá a pszichiáter. – Naná, hogy elmennek, az állam a kórházban egy pszichoterápiás óráért csak ezer forintot fizet, ilyen órabérérért ma már takarítónőt sem talál az ember. Az alulfinanszírozott magyar egészségügyben minden szakterület rossz helyzetben van. De közülük is kiemelkedik a pszichiátriák állapota.