A biztosítók is elvárják a bankoknak járó kedvezményeket

A biztosítási szektor az extra adóterhelés miatt a tavalyi 36 milliárdos nyereség után idén nulla körüli eredményt érhet el a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke szerint.

2023. június 21., 13:04

Szerző:

Nem csak a Belügyminisztérium döntött úgy mostanában, hogy a biztosítókat kihagyja az állomány – például a tűzoltóság – biztosításából.

A cégeknél is terjed a gyakorlat, hogy a költségcsökkentés reményében önerőből próbálják megoldani például az autóflottájuk kárának ellentételezését a casco megkötése helyett. Sajnos egyre többször látunk ilyet – mondta el a 24.hu podcastjában Erdős Mihály, aki a rendkívüli kormányzati adóemelésekkel állítja összefüggésbe a díjak emelkedését.

A Generali elnök-vezérigazgatója, egyben a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke elárulta, tavaly decemberben a karácsonyi istentiszteletre készülve szerzett tudomást a szektort érintő újabb adóemelésről, egy ismerőse üzenetéből, aki a sajtóban látta a hírt.

Most azon dolgoznak, hogy a bankokhoz hasonlóan a biztosítók előtt is megnyíljon a lehetőség az extraprofitadó csökkentésére az állampapírok vásárlásán keresztül.

Versenyt futnak az idővel, mert még a 2024-es költségvetés parlamenti elfogadása előtt le kellene zárni ezt a kérdést. A Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel folyó tárgyalások várható kimeneteléről Erdős Mihály azt mondta: „két hete pesszimistább voltam”.

A tét nem kicsi: a biztosítási szektor az extra adóterhelés miatt a tavalyi 36 milliárdos nyereség után idén nulla körüli eredményt érhet el a MABISZ elnöke szerint. Hosszú távon ez az elvonási szint nem fenntartható, az idén 90 milliárd forintot visznek el a rendkívüli adóintézkedések, de ebben egyelőre nem látszik engedni a kormány; reméljük az állampapírokra tett javaslatot el tudják fogadni – jelezte a Della című adásban.

(Kiemelt kép: összeroncsolódott BKK autóbuszok a főváros XVII. kerületében, a Helikopter úton, ahol a két gépjármű frontálisan összeütközött 2022. november 22-én. MTI/Mihádák Zoltán)