Bíróság előtt kell felelnie a fideszes képviselőnek a Volvo-gate ügyben
Rajta kívül még másik két személyt is beidéztek.
A Kaposvári Törvényszék büntetőtanácsa úgy döntött, hogy ezen a tárgyalásin kihallgatja Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselőt is – írja a Szabad Pécs. A hosszú ideje elhúzódó per a választások után, májusban folytatódik.
A pécsi buszbeszerzési botrány lényege, hogy a buszflotta 2015-ös lecserélésekor eredeti ajánlatnál több százmillió forinttal drágábban vásárolt használt Volvo-buszokat a városi tömegközlekedést fenntartó Tüke Busz. Az árkülönbözet egy, a beszerzésben érdemi munkát nem végző közvetítőcégnél csapódott le. Az ügylet 700-850 millió forintos kárt okozott Pécsnek. A korrupciós pénzt Hollandiában akarták tisztára mosni, de egy ottani banktisztviselőnek feltűnt a dolog és nyomozás indult előbb ott, aztán Magyarországon is. Paczek Endre Tibor korábban ügyvezetői pozíciót töltött be egy németországi cégben, amelynek Bánki Erik volt a 91 százalékos tulajdonosa – emlékeztet a 24.hu
A következő bírósági tárgyalásra május 10-én kerül sor, ahol Bánki Erik mellett, Paiger Istvánt, a Tüke Busz Zrt. volt vezérigazgatóját, valamint a III. rendű vádlott, Paczek Endre magyar-amerikai állampolgárt is kihallgatják. Utóbbi bűnösnek vallotta magát, és elismerte bűnösségét.
(Kiemelt képünk: Budapest, 2020. november 19. Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka felszólal a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló határozat módosításának vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 19-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor)