Bikinis takarítónő az istengyárban

Vegyük a regisztrációt. Kitöltendő: név, cím, telefonszám, életkor, súly, magasság, cipő- és mell-, derék-, csípőméret, konfekció, hangszeres vagy énektudás. Aztán szituációs gyakorlat. Instrukció: „A feleség vár a férjére, színházjegyük van. A férfi nem megy el, kezeld a helyzetet, biztosíts neki jó alibit.”

„– Jó estét, asszonyom, a férje titkára vagyok, ő sajnos nem tudott elszakadni a munkájától.
– Miért nem telefonált?
– A Varga úrral tárgyalt. A Varga urat zavarják a telefonhullámok.
– Valóban?
– Igen, van egy beépített fémlemez a fejében.”

Az alagsori színházterem közönsége dől a röhögéstől: soraiban piercinges csaj, bohém negyvenes, szende húszas. Zajlik a statisztaválogatás, a szerencsések rendelhetők lesznek a megbízó által kreált „spontán” verekedésre vagy a „véletlenül” felbukkanó szerető, netán áltitkár szerepére. A vezetőség egyelőre értekezik. Konklúzió: a produkció nem életszerű. Bukta.

Újabb jelentkező, hosszú hajú kamasz mondja: hétéves kora óta színészkedik, „a Taxidermiában úttörő voltam”.

„– Látom, csak három után érsz rá. Dolgozol?
– Gimnáziumba járok.
– Bármi morális probléma a munkával?
– Nincs.”

Akkor jó. Órabér 800 és 1200 között. A jelenet okés, telefonálnak, ha lesz valami.

A casting szünetében Pétert faggatjuk, az egyetlen középkorút a teremben. „Láttam őket a tévében, nyomban írtam e-mailt. Először gimnazista idiótaságnak gondoltam, vagy kandi kamerának, de most látom, profik. És jópofa pénzkereseti lehetőség.” Péter amúgy iparművész, néha reklámfilmekben statisztál. Örültek neki az ügynökségnél, kellenek az idősebbek is.

Rózsaszín hajú lány elköszön, kérik, hozzon még több embert. „Bohókás nagybácsi, nagyanyó, akárki jöhet. Csak a jelentkezők húsz százaléka ötven feletti. Pedig bárkire szükség lehet” – tudjuk meg a cégvezetőtől, Németh Gábortól. Vagy száz statiszta közül válogathatnak – megállapodásban néhány ügynökséggel –, akad köztük ápolónő, közgazdász, informatikus. Huszonöt diplomás színészük bármelyike hadra fogható, ha a feladat megkívánja.

„Nem lehet csak úgy beleugrani a karakterbe” – mondja Kötél Orsi, fiatal ceglédi színésznő. – Itt nem lehet hibázni. Elolvassuk a megbízó levelét, kikérdezzük a fontos részletekről, felépítjük a szerepet.” Alaposan. Komolyabb előkészületeket igénylő megbízásokat háromnapos határidővel vesznek csak fel.

Orsi a diploma után Budapestre jött. Filmes castingokra járt, tucatnyi színházba jelentkezett. Volt, ahol válaszra sem méltatták. Azt mondja, így legalább folyamatosan gyakorol, tapasztalatot gyűjt.

„Céges beépüléseknél például rá kell jönni, melyik karakter célravezető: a visszafogott, a bratyizós vagy a provokátor.” Ez a leggyakoribb megbízás.

„Mindenhol működik belső ellenőrzés, de ritkán sikerül rájönni, ki lop vagy csal a könyvelésnél – magyaráz Gábor. – Jelenleg egy könyvkereskedés öt telephelyén van emberünk, egy IT-cég harmincfős közösségében és egy vegyeskereskedéssel foglalkozó középvállalatnál.”

Az alibi- és bizonyítékgyártó részleg kevésbé fut. „Eddig egyetlen ilyen ügyünk volt. A megbízó e-mailjét átirányította párjához, s kérte, írjunk neki levelet egy idegen hölgy nevében. Ám a terv nem vált be, nem szakítottak. Erre meg kellett szerveznünk, hogy összefussanak a férfi korábbi barátnőjével és a közös gyerekükkel.” Utóbbi kettő volt a cég embere.

A „bikinis takarítónő” és az „istengyár” új szolgáltatás – nyomatja Kovács Tamás, az ügynökség kommunikációs igazgatója a tájékoztató anyagot. „Egy kitalált vagy a világon létező vallás hagyományai szerint istenként tekintenek Önre színészeink. Követik, imádkoznak Önhöz, rózsaszirmot szórnak lába elé. A »hívek« száma, a vallás kiválasztása és a szolgáltatás időtartama az Ön döntésén alapul.”

Gábor azt mondja, számítógépes játék adta az ötletet. „Egy program szerint szigetet lehet venni. A barátnőm mondta, milyen jó, ott istenként tisztelnék. Még csak egyvalaki érdeklődött. A halak istennője akar lenni. Egyeztetünk.”

Eddig úgy húsz megkeresésük volt, az árajánlatokat is beleszámítva. Azért nem rossz egy két hónapos cégtől. Adtak az „adatbázis-építésre és az ügyfélkörrel való kapcsolatfelvételre”. Pedig hát tízmillió potenciális megbízó a láthatáron.

„Szép is lenne, ha csupa cégvezető és jómódú ember élne Magyarországon” – ingatja fejét Gábor. Merthogy az árak borsosak. Magánszemélynek a regisztráció tizenötezer, ehhez jön a színész munkadíja, a ruhabérlés, a lebonyolítás. Harmincezer alatt egy sima utcai csetepaté sem oldható meg. Céges beépülésre hónapokat kell szánni, előtte megtalálni a célnak megfelelő pozíciót és statisztát. Könnyen lebukik az áladminisztrátor, ha nem ért a számítógéphez. A fejleményekről az ügynökség heti jelentéseket ír. Kis- és középvállalatoknak a regisztráció egy évre háromszázezer, ilyenkor három hónapig nem kell fizetni a színészekért.

Multiknak egymilla a beugró. Akadt, aki már be is ugrott.

„Megéri – érvel Gábor. – A könyvkereskedésben húszasával, sporttáskában lopták ki a DVD-ket. Telepenként hatmillió volt a leltárhiány.”

Korábban több multinál dolgozott, ahol jól jött volna a szolgáltatásuk. Azt mondja, ezekből az időkből való a most aranyat érő kapcsolati háló. Már akkor jól adhatta a bizniszment.

Esti sörözés közben Gábor fejéből pattant ki az ügynökség ötlete. Szülei nem bánták a dolgot, „mindig liberálisan neveltek”. Merthogy Gábor 23 éves. Havashenriki hangsúllyal mondja: „Sok helyen megfordultam már.” Volt mozipénztáros, dolgozott rajziskolában, brókertanfolyamot is végzett, majd egy bankban értékesítő lett. A végén már a nagyobb összegű befektetőket bízták rá. „Tudtam érvelni.”

Tamás, a kommunikációs vezető az iskolatársa volt. Az ő feladata a PR, az ügyfelekkel való kapcsolattartás, a casting. „Hostesstapasztalatom és intézményi kommunikációs végzettségem is van.” „Melyik egyetemről?” „Nem diploma, de ehhez a munkához elegendő. Még minisztériumnál is voltam gyakorlaton.”

Rutinosan maga vág a rázós kérdések elé. Zaklatást, erotikus munkát nem vállalnak, a törvényeket betartják. „Hagyjuk az álszent kritikákat, hogy spiclik vagyunk. Személyes kémkedést nem végzünk, a lopás pedig kárt okoz a cégnek.” Orsi bólogat. „Aki becstelen és hulladék ember, gond nélkül leleplezem. Túl van ez dramatizálva. Mi nem csalunk meg senkit, csak segítünk, hogy az illető ne bukjon le.”

Gábor utóbb elárulja: dolgozott a Mónika-show-ban is. Azt mondja, ott azzal hitegették az embereket, megoldják a problémájukat. Közben átverték őket. „Mi nem ígérünk pátyolgatást, azt vállaljuk, amihez értünk. A lelkiismeretével számoljon el a megbízó.”

Gábor jó úton jár, úgy érzi. „A Mónika-show-ban napi tizenhat órát dolgoztam, estére szó szerint hányingerem volt. Itt nincs.” Fiatal, edzett szervezet.