Betegek vannak, járvány nincs?

Egy gyerekorvos szerint agyhártyagyulladás-járvány van Magyarországon, még ha hivatalos források ezt cáfolják is. A lapunknak nyilatkozó, kórházban dolgozó gyerekorvos elmondta: főleg kamaszok között terjed a betegség, nyál útján. Különösen Szombathely és Körmend környékén nőtt meg a megbetegedések száma. Az ÁNTSZ szerint nincs szó járványról.

2011. március 30., 21:22

Utoljára körülbelül 10 évvel ezelőtt, egy kalocsai laktanyában tört ki járvány. Akkor a betegség A típusa fertőzött, most a jóval veszélyesebb C típus.

Az agyhártyagyulladás tünetei sokszor nagyon hasonlóak az influenzáéhoz, de a betegség kimenetele jóval súlyosabb. A beteg állapota jóval gyorsabban romlik, órákon belül kezelésre lehet szüksége. A neve elhallgatását kérő orvos szerint egy 12 éves fiú esetében is ez történt: a fiúnál 12 óra alatt beállt az agyhalál állapota, mielőtt kórházba jutott volna. A betegséget túlélők körében is nagyon gyakoriak a maradandó károsodások.

A 12 éves fiú egyike volt a Körmenden megbetegedett öt kamasznak. Tavaly év vége óta jelentették a városból a megbetegedéseket, ketten ugyanabban a hónapban kapták el a fertőzést. A betegek környezetében mintegy 600 diákot beoltottak, a tanárok gyógyszeres kezelést kapnak. A Kossuth Rádiónak nyilatkozott a helyi tisztifőorvos, aki szerint két eset között annyi idő telt el, hogy egyértelműen kijelenthető: nem egymástól kapták el a betegséget a diákok. Ezért nem is terveznek tömeges oltást a városban.

A 168 ora.hu-nak nyilatkozó orvos azonban azt állítja: az igazi ok a tömeges oltás elmaradására az, hogy az agyhártyagyulladás elleni oltás nem promotált. Az oltás ára egyébként 7000 Ft, de az állam nem támogatja a beadását.

Az orvos kiemelte: február vége óta megvan az engedély a Novartis cég új, Menveo nevű oltására, de ehhez alig lehet hozzájutni, állítólag a kórházaknak sem jut elég.

Az ÁNTSZ-nél megkeresésünkre elmondták: nincs Magyarországon agyhártyagyulladás járvány, csak szórványos esetek. Megerősítették, hogy a betegek környezetét beoltották. Egyébként járvány esetén a tisztiorvosi hivatalnak kell biztosítania az oltóanyagot is.