Azt támadják, aki cselekszik – Köves Slomó: A bírálatok ösztönzően hatnak rám

– A TEV honlapján az elmúlt hónapokban kizárólag francia, holland, belga, svéd, német és lengyel példákat mutatnak be aktuális antiszemita megnyilvánulásokra. Nincs köztük magyar eset. Idehaza ennyivel jobb a helyzet?

– Ketté kell választani a dolgot. A magyar helyzetről rendszeresen teszünk közzé átfogó monitoringjelentéseket, a külföldi állapotokról viszont – közvetlen, kidolgozott és publikus módszertanon alapuló vizsgálatok híján – csak konkrét példákon keresztül tudunk beszámolni.

– Akkor úgy teszem fel a kérdést: a tapasztalatok alapján Magyarországon jobb a helyzet?

– Igen, de ezt idehaza nemcsak a szubjektív benyomások igazolják, hanem a TEV vizsgálatai is. Magyarországon az elmúlt másfél évben bizonyíthatóan csökkent a verbális antiszemita megnyilvánulások száma. Fizikai atrocitások pedig korábban sem voltak jellemzőek. A helyzet javulásának több oka is van, de a döntő tényező feltehetően az, hogy a középre húzni próbáló Jobbik az utóbbi években leszokott a nyilvános zsidóellenes retorikáról, ezzel párhuzamosan pedig a széthullás állapotába került. Ez sok szempontból igazolja korábbi vélelmünket, miszerint fontos kohéziós erő volt a pártban az antiszemitizmus.

– Ebből az következik, hogy a szélsőjobbos gyökerekhez visszaforduló Mi Hazánk Mozgalom térnyerésével újra megerősödhetnek a nyilvános antiszemita megnyilvánulások?

– Ezt egyelőre nem tudni. Igazából a szélsőjobboldali eszmék társadalmi támogatottságának aktuális mértéke a kérdés: az mindig veszélyes, ha a társadalom különböző rétegeiben felerősödnek az antiszemita attitűdök, illetve ha ezek a magatartásformák nagyobb teret nyernek a legitimnek tekintett platformokon. Ilyen értelemben veszélyes lehet a Mi Hazánk Mozgalom, ha parlamenti pártként hatékonyabban legitimálhatja a szélsőséges nézeteket.

Fotó: Bazánth Ivola

– Miért rosszabb a helyzet jelenleg Nyugat-Európában?

– Az unió számos tagállamában az elmúlt 15-20 évben folyamatosan emelkedett a zsidó közösségeket ért támadások száma és intenzitása. Nem pusztán verbális fenyegetésről van szó, jelentős számban fizikai atrocitások is érik a zsidó közösségeket és azok tagjait. A romló tendencia szoros összefüggésben van az iszlám fundamentalizmus térnyerésével. Ez a folyamat már jóval a 2015-ös migrációs válság előtt megkezdődött, azóta csak romlott a helyzet. Sajnálatos módon a nyugat-európai szélsőbaloldali pártok eszmerendszerében is felbukkannak antiszemita nézetek, elsősorban Izrael-ellenes propaganda formájában, míg a hagyományos szélsőjobboldali pártok Franciaországban, Olaszországban, Németországban vagy Hollandiában finomítottak a nyelvhasználatukon.

– De akkor mi indokolja, hogy épp egy magyar szervezet kezdeményezze az antiszemitizmust monitorozó uniós szervezet létrehozását?

– A legfőbb oka az, hogy Európában Magyarország az egyetlen ország, ahol az elmúlt hat évben megszakítás nélkül, egységes módszertan mentén, havi rendszerességgel készült nyilvános jelentés az antiszemita indíttatású gyűlöletcselekményekről, és ahol hasonló módon évente készülnek kutatások az antiszemita attitűdök változásairól, valamint a zsidó közösség belső szerkezetéről, attitűdjeiről és percepcióiról egyaránt. Ezen tapasztalatok mentén tudott kialakulni az a „legjobb gyakorlat”, amely a törvényalkotási és kodifikációs munkában való tanácsadói részvételen és a konkrét jogvédelmi tevékenységen keresztül tényleges, európai szinten is elismert változásokat volt képes elérni a magyar társadalomban.

– Magyarul a TEV exportálni akarja saját know-how-ját?

– Mondhatjuk így is. A felállítandó uniós szervezet tevékenysége több feladatra koncentrál majd. Az egyik az uniós országok teljes médiáját figyelő folyamatos ellenőrző munka lesz. Azt a szűrést, amit eddig Magyarországon végeztünk, a leendő tagszervezetekkel közösen 28 országban fogjuk folytatni. A munka másik része a hálón fennakadt gyanús jelenségek ellenőrzése. Nyilvánvaló, hogy ha valaki például felrakja a Facebookra, hogy őt azért rúgták ki az állásából, mert zsidó származású, ezt az állítását alaposan ellenőrizni kell, mielőtt antiszemita atrocitásnak nyilvánítanánk. Ezenkívül létre kell hozni a hazánkban is fontos szerepet betöltő telefonos zöldvonalakat, és fel kell állítani az ezeken beérkező információkat rendszerező, kezelő, publikáló helyi szervezeteket az antiszemitizmussal leginkább fertőzött országokban. Az irodák feladata lesz az európai jogtérkép felrajzolása, azaz fel kell tárnunk, hogy az egyes tagállamokban milyen törvényi háttér szabályozza a gyűlölet-bűncselekményekkel szembeni fellépést, illetve azt is, hogy mit mutat az egyes országokban a bírói gyakorlat. Jelenleg például a holokauszttagadás jogi megítélése eltérő az egyes államokban. Szeretnénk az unión belül egységesebbé tenni az antiszemitizmushoz kapcsolódó jogi szabályozást és jogalkalmazást. A létrejövő szervezet az egész unió területén folytat majd jogvédő tevékenységet is. A brüsszeli iroda feladatai közé tartozna a különböző oktatási programok kidolgozása és menedzselése, ami nemcsak az antiszemitizmus elleni küzdelmet szolgálná, hanem reálisan és pozitív szemlélettel mutatná be a zsidóságnak az egyes államokban, illetve egész Európában betöltött történelmi szerepét.

– Mibe fog ez kerülni?

– Számításaink szerint a rendszer felállítása és működtetése nagyjából évi 2,5-3 millió euróba kerül.

– Honnan lesz erre pénz?

– A magyar kormány vállalta, hogy jelentős összeggel támogatja a szervezet létrehozását és működtetését, de szükség lesz más tagállamok és a zsidó közösség anyagi hozzájárulására is. A tervek szerint 2019 első felében felállhatnak az országirodák, és az év második felében nyílhat meg a brüsszeli központ.

– Ismét egy olyan EMIH-projektről van tehát szó, amelyet anyagilag is támogat az Orbán-kormány. Az egyházát az elmúlt években számos bírálat érte, hogy túlságosan is szoros kapcsolatot ápol a kabinettel. Ön is így érzi?

– Messzebbről kezdem a választ. Általában két felfogás ütközik annak kapcsán, hogy egy szervezet milyen viszonyt ápoljon a mindenkori, szalonképes politikai hatalommal. Az egyik azt tekinti kiindulópontnak, hogy az adott szervezet erkölcsi integritását az határozza meg, kikkel köt szövetséget, kikkel működik együtt és kivel nem hajlandó erre. A másik iskola szerint az erkölcsi integritást éppen a cselekvés, vagyis a közélet konkrét ügyek mentén történő aktív alakítása teremti meg. Kijelölünk olyan ügyeket, amelyeket értékrendünkben fontosnak tartunk, és ezekhez keresünk szövetségeseket. Ebbe természeténél fogva beleértendő az aktuális kormányzat is. Én az utóbbi iskolának vagyok az elkötelezett híve, ezért számomra nem az a kérdés, hogy az EMIH közel áll-e a kormányzathoz, hanem az érdekel, melyek azok a konkrét, értékalapú ügyek, amelyekben a mindenkori hatalommal, jelen esetben Orbán Viktor kormányával egy egyházi szervezet számára kötelesség együttműködni.

– De ha egy szervezet működése szempontjából a hatékonyság a döntő szempont, akkor morális alapon folyamatosan támadhatóvá válik.

– Itt nem egyszerű hatékonysági, pragmatikai kérdésről van szó, hanem az értékek mentén való változtatás, ha tetszik, a hatásgyakorlás kérdéséről. Ez aktivitás, cselekvés nélkül elképzelhetetlen. Az természetes, hogy vádolják, kritizálják és támadják azt, aki cselekszik. Ennél csak azt érheti súlyosabb vád, aki a támadásoktól és kritikáktól való félelmében semmit nem cselekszik. Nem tenni valamit világnézetem szerint lényegesen felelőtlenebb életstratégia, mint cselekedni. Az nem reális cél, hogy kizárólag olyan dolgokat csináljunk, amelyek valamilyen szubjektív hivatkozás mentén ne lennének támadhatók.

– Pedig nagyon sokan így gondolják. Ez a felfogás legitimálja az ördöggel való cimborálást is, ha az együttműködés a szervezet szempontjából hatékony.

– Az ördöggel való cimborálás szófordulata ebben a kontextusban nem több moralizáló képmutatásnál, amelyben az a kockázatos, hogy ha az együttműködés alapfeltételének kizárólag az értékrendfüggetlen tankönyvi feddhetetlenséget határozom meg, nagyon nehéz lesz kiválasztani azok körét, akikkel együtt lehet működni. Nem vitatom, hogy előfordulhat olyan szituáció, amikor etikai alapon el kell utasítani valakivel az együttműködést. Annak vagyok a híve, hogy célokat és feladatokat helyezzünk a cselekvésünk fókuszába, és ne a saját önimádó önképünket vagy mások köldökét.

– A baloldali és liberális közvélemény úgy dekódolja az EMIH és a kabinet viszonyát, hogy az egyház legitimálja az Orbán-kormány tevékenységét.

– Nem nagyon tudom, mit lehet kezdeni ezzel az állásponttal. Egy ország kormánya lényegében minden közéleti ügyben meghatározó szerepet játszik, így az élet számos területén kikerülhetetlen az együttműködés. Egyénként és társadalmi szervezetként is rá vagyunk kényszerítve erre. Az csak nagyon szélsőséges helyzetben képzelhető el, hogy rosszabbat teszek azzal, ha az általam fontosnak tartott területeken megpróbálok elérni valamit, mint azzal, hogy bojkottálom az együttműködést. A kisebbségben való létezés – és ez lehet vallási, politikai, etnikai vagy egyéb más kisebbségi lét – attól összetett, hogy tudatosan vállaljuk az életformánktól, értékrendünktől, teológiai hitvallásunktól, családi vagy kulturális meghatározottságainktól különböző környezeti adottságokkal való számvetést és az azzal való minél harmonikusabb együttélést. Úgy kell prezerválnunk, hogy egyfelől alkalmazkodunk, másfelől hatással is próbálunk lenni a környezetünkre. Jeremiás próféta is arra tanította több mint 2500 éve a száműzetésbe kerülő zsidókat: „Keressétek az országnak a békéjét, ahova szétszórlak benneteket.”

– Nem is foglalkozik azzal, hogy ezt a felfogást sokan bírálják?

– A Sulchán Áruch, a zsidó vallási törvénykönyv első passzusa, hogy az ember „ne szégyenkezzen a gúnyolódók miatt”. Nincs semmi bajom azzal, ha kritizálnak. A bírálatot úgy értelmezem, hogy a tevékenységünket szóra érdemesnek tartják, ez pedig kifejezetten ösztönzőleg hat rám. Lehet, hogy néhány kellemetlen másodperccel kevesebb lenne az életemben, ha egyesek nem neveznének nyilvánosan udvari zsidónak vagy árulónak, ugyanakkor a munkánkhoz mindig szükség van az elfogulatlan, tényeken alapuló, „harag és részlehajlás nélküli” kontrollra.

Fotó: Bazánth Ivola

– Visszatérve az EMIH és a kormány viszonyára, a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a dokumentum tévesen ítéli meg a magyarországi antiszemitizmus helyzetét. Akad még olyan pontja a jelentésnek, amit szintén tévesnek gondol?

– A jelentés általam alaposabban ismert részei annak az igen káros, évtizedes kritikai tendenciának a példái, amely összemaszatol különböző aspektusokat, ezáltal minden, esetleg legitim kritika hitelességét aláásva. A jelentés teljesen megalapozatlan, téves hivatkozásai nem segítik a hazai antiszemitizmus elleni fellépést, és amúgy a jelentés általános, úgynevezett „demokráciajavító” céljait sem.

– Ha nem is ismeri behatóan a teljes jelentést, attól még lehet véleménye a regnáló kormány munkájáról. Melyek azok a kormányzati döntések a NER időszakában, amelyeket elítél, amelyek leginkább felháborítják?

– Akadnak ilyenek, de zsidó közéleti személyiségként azt tartom helyesnek, ha a nyilvánosságban csak azzal kapcsolatban fogalmazok meg kritikát, ami a zsidó közösséget érinti. Kritikusan viszonyultam néhány, manapság emlékezetpolitikaiként elhíresült kérdéssel kapcsolatos kijelentéshez. Ugyancsak nem gondolom, hogy Horthy Miklós jeles államférfi lett volna, vagy hogy egy, a történelmet didaktikusan leegyszerűsítő köztéri szobor hozzátesz a magyar nemzeti identitás árnyalatgazdag fejlődéséhez.

– Nagy vihart kavart nemrég, hogy a kormány az EMIH-re bízta a Sorsok Házát. Egy olyan projektről van szó, amelyben korábban egy másik zsidó szervezet, a Mazsihisz vett részt, ám utóbb kihátrált az ügyből. Azzal, hogy beléptek a helyükre, nem osztják meg a zsidó közösséget?

– A zsidó közösséget aligha, inkább csak a zsidó közélet egyes vezető személyiségeit. A Mazsihisz kilépését a Sorsok Háza fejlesztési folyamatából nem kívánom kommentálni. A kialakult helyzetet mindenki értelemszerűen a saját nézőpontjából, azaz eltérően ítéli meg. Én úgy látom, hogy a kormányzati szándék mögé sandaságot sejteni, elfogult politikai agenda nélkül, nagyon nehéz. A kormányzati elköteleződés szellemében létrejön egy világszínvonalú új holokauszt-emlék- és oktatási központ. Az a létesítmény, ami eddig sok milliárd forintból elkészült, másra nem is lenne alkalmas. A kormány felkérte az EMIH-et, hogy lépjen be egy sokéves tartalomfejlesztési folyamatba, majd az üzemeltetésbe. Mi lenne itt a helyes döntés? Az, hogy visszautasítjuk a felkérést, vagy pedig az, hogy szerepet vállalunk abban, hogy a Sorsok Háza a lehető leghitelesebben, az áldozatok emlékéhez méltó módon mutassa be a holokauszt tragikus történetét? Felelőtlenségnek tartottam volna, ha az EMIH elszalad a feladat elől. Az együttműködés éppen azt eredményezheti, hogy az általunk fontosnak tartott szempontok érvényesüljenek egy ilyen fontos intézmény narratívájában és üzeneteiben.

– A zsidó értelmiség egy része éppen ebben nem bízik. Nem látja a Sorsok Háza új koncepcióját, a kiállítások forgatókönyvét.

– Egy új holokausztközpont, egy emlékhely, egy múzeum, egy oktatási és kutatási központ létrehozásának megvannak a technikai állomásai. Eljönnek majd azok a pontok is, amikor a szűkebb szakmai, később a tágabb laikus nyilvánosság előtt is ismertetjük az elképzeléseinket, és az itt felmerülő ötleteket szükségszerűen fel is használjuk. Jelenleg még messze nem tartunk itt, most az előkészítő folyamat zajlik. Tárgyalásban állunk számos külföldi és hazai holokauszt-szakértővel, történésszel, muzeológussal, és várhatóan jövő év elején hozzuk nyilvánosságra a kibővített koncepciót, csakúgy mint a kibővült szakmai stáb tagjainak nevét.

– Nem lett volna célszerűbb megvárni, amíg kiválasztják a szakértőket, elkészül a koncepció, és csak utána állnak a nyilvánosság elé?

– Kompetens munka elvégzéséhez mindenekelőtt a kompetenciákat kell kijelölni. Szükségszerű volt, hogy első lépésként bejelentésre kerüljön részvételünk a Sorsok Házában. Ezzel nyilvánvalóvá vált a felhatalmazás, innentől pedig miénk a felelősség és a kompetencia. Ha ezt nem rögzítjük előre, hiteltelen lett volna megalapozottan alakítani a koncepciót, új szakértőket bevonni és így tovább.

– Sokan féltik önt Schmidt Mária befolyásától.

– Közös felelősségünk, hogy képesek legyünk együttműködni. Nem is nagyon van más lehetőségünk.