Azokban a körzetekben szavaztak sokan, ahol konfliktus volt a jelöltek között
Budapest körzeteiben mozgosították a legtöbb szavazót.
Elemzést készített a Republikon Intézet az előválasztás első forduljának adatai alapján, amiben azt vizsgálta, hogy milyen hatékonysággal tudott mozgósítani az ellenzék az előválasztás során az országos egyéni választókerületekben. A mozgósítást az alapján mérték, hogy hány szavazatot kapott a hat előválasztó párt (DK, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd), valamint az Együtt 2018-ban, és ahhoz képest hány szavazatot adtak le az ellenzéki szavazók az adott választókerületben az előválasztás során.
Az elemzésből kiderült, hogy az a tíz választókerület, ahol a leghatyékonyabb volt a mozgosítás mind fővárosi volt. Ilyen volt a Budapest 02-es választókerületben Orosz Anna (Momentum) és Gy. Németh Erzsébet (DK), valamint Hajnal Miklós (Momentum) és Komáromi Zoltán (DK) versengése Budapest 03-as választókerületében. Érdekesség, hogy a 10-es listára Zugló is felkerült, ahol a szavazás ideje alatt visszalépett Tóth Csaba. Ez volt talán az a kerület, ami a legnagyobb visszhangot kapta a médiában.
A tíz legalacsonyabb ellenzéki mozgósítással bíró egyéni választókerület szinte mindegyike az ország észak-keleti régiójából kerül ki, ahol általánosságban is alacsonyabb a választási részvétel. Lényeges jellemzője továbbá ezeknek a körzeteknek, hogy 2018-ban mind a tíz választókerületben a Jobbik volt a legerősebb ellenzéki párt. Az adatok így arra is utalnak, hogy Jakab Péter gyengébb kampánya miatt otthon maradtak szavazói, továbbá azt is jelzik, hogy 2018-hoz képest hol vesztett szavazatokat a Jobbik.
(Kiemelt kép: Ellenzéki előválasztás első napja. 2021. 09. 18. Fotó: Dimény András I 168)